Élet-Stílus

Operaház: repertoár és modernizációs program

A Magyar Állami Operaház vezetése október végéig kidolgozza a modernizációs program részleteit.

Bozóki Andrásnak, a nemzeti kulturális örökség miniszterének szeptember 1-jén hatályba lépett utasításával összhangban megkezdődött a Magyar Állami Operaház fejlesztési programjának megvalósítása – olvasható a dalszínház közleményében.

Az új vezetés – Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatói pályázatában leírtaknak megfelelően – az operaház művészeti vezetésével és társulatával együttműködve október 31-ig kidolgozza a modernizációs program részleteit, majd ennek alapján december 15-ig elkészíti az új szervezeti és működési szabályzatot – írták. Hozzátették, az operaház teljes rendszerét érintő, átfogó modernizációs program célja a modern nemzeti operaház megteremtése és a kiszámítható működés fenntartása. “Az új operaházi vezetés stratégiai célja a hatékony szervezeti működés megvalósítása, a fiatal tehetséges művészek bevonása és gondozása, valamint az operaház kinyitása az operaszeretők legszélesebb rétegei számára” – áll a közleményben.

A közlemény úgy fogalmaz: az elmúlt időszak viharai után az operaházban ismét elmélyült művészi munka, a vezetés és a szakszervezetek, valamint a vezetők és a művészek párbeszéde zajlik. A beszélgetések célja, hogy a társulat és a vezetés közösen alakítsák ki az operaház új szerkezetét, közösen dolgozzák ki a szervezeti és művészi működés alapjait, a Ház új, nemzetközileg is érvényes stratégiáját.

A közlemény szerint az operaház világsztárokat felvonultató programmal kíván hozzájárulni a programkínálathoz, amennyiben Budapest nyeri el az Európa kulturális fővárosa címet 2010-ben. Az intézmény tájékoztatott arról is, hogy a balett-társulat már a főigazgatói pályázatban ismertetett új játékrendben, blokkrendszerben játssza előadásait.

A dalszínház A makrancos Kata című balettel nyitotta meg 2005-2006-os évadát. Az előadást szeptember 8-tól négy napon át, úgynevezett mini-blokkban játszották és az előzetes várakozásoknak megfelelően az előadás árbevételei estéről estére nőttek. A balettegyüttes a Hófehérke és a 7 törpe című előadását is blokkrendszerben játsza a Erkel Színházban szeptember 21-től 25-ig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik