Élet-Stílus

Filmünnep Pécsett

A cseh rendező, Ondrej Trojan Zelary című filmjének vetítésével szerdán kezdetét vette az I. Pécsi Nemzetközi Filmünnep a Baranyai megyeszékhelyen.

A fesztiválon tizenkét ország egy-egy filmmel verseng a győztesnek járó Arany Benjámin-díjért, valamint Pécs városa és a szponzorok által felajánlott jutalmakért. Magyarország Pejó Róbert Dallas Pashamende című filmjét nevezte a filmünnepre.

Szekeres Dénes, a rendezvény igazgatója korábban elmondta: céljuk, hogy a közép-kelet-európai régió fiatal, a filmes szakma útján épp induló generációjának lehetőséget nyújtsanak a bemutatkozásra, megmérettetésre.

Az ötnapos program az Apolló és az Uránia moziban zajlik, az alkotásokat Jancsó Miklós elnökletével nemzetközi zsűri értékeli. A versenyprogramon kívül országonként “ráadás” filmeket is vetítenek; a két mozi összesen hatvan kortárs alkotást tűz műsorára. A közönséget mintegy kétszáz úgynevezett off-program is várja tárlatokkal, szakmai konferenciákkal.

Pécsett tavaly huszonkét éven át tartó csendet törtek meg azzal, hogy megrendezték az egykori Pécsi Filmszemle hagyományait felelevenítő Fesztivál 35 – Pécsi Filmünnepet. Azt az 1965-től 1982-ig tartó időszakot, amikor a magyar filmalkotás nagy alakjai évente egyszer a Dunántúl legnagyobb városába utaztak, hogy munkáikkal itt versengjenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik