Hetes lista
1. Földre szállt boszorkány
2. Vad Galamb
3. Sziget
4. Fekete víz
5. Tökalsó: Európai turné
6. Remény bajnoka
7. Éjszakai őrség
Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
A 37. heti Hetes listánkon a három új belépő átrendezte a dobogós helyeket. Nicole Kidman romantikus vígjátéka 15 848 mozinézőt vonzott Budapesten, amely közel 15 millió forintos bevételt hozott a jegypénztáraknál. A számítógépes tervezőasztalon született Vad galamb azonban nyitó hetén nem teljesítette a műfajában megszokott sikereket, és mindössze 11 044 nézőt érdekelt. Ez pont elég volt ahhoz, hogy letaszítsa a trónról a 3. helyre jutott Szigetet, amely 10 640 fős nézőközönséget sikerült becsábítani. A hét harmadik premierje Fekete víz a negyedik helyen landolt, így a japán horror remake-jére 7888 néző ült be, amellyel csaknem 7,5 millió forintos jegybevételt termelt.
Hetes listánk további szereplői már ismerősek. Az ötödik helyen a Tökalsó: európai turné 6994 nézővel, a hatodikon a Remény bajnoka 5095 nézővel, és a hetediken az Éjszakai Őrség 4979 nézővel már leszálló ágban vannak. Sajnos a Kész cirkusz című magyar film az első hétbe nem fért be, de a kilencedik hely (3848 néző) is szép egy hazai darabtól.