Illés Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője megdöbbentőnek tartja, hogy Magda Sándor szocialista politikus az ő múlt heti sajtótájékoztatójára reagálva úgy nyilatkozott, a kormány nem tervezi a génmanipulált növények termesztésének magyarországi engedélyezését, miközben tudomása szerint július 8-tól ezzel ellentétes tervezetet küldenek ki állami, civil, szakmai és tudományos szervezeteknek.
Az MSZP szakpolitikusa szerint a tervezet nem engedélyezésről szól, hanem szabályozásról és továbbra sem fognak génmanipulált élelmiszereket termeszteni Magyarországon, amíg a parlament ehhez nem járul hozzá.
Illés Zoltán vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján mutatta be a hozzá is eljutott, 2005. augusztusi keltezésű, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az igazságügyi tárca által előterjesztendő tervezetet a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi törvény módosításáról.