Élet-Stílus

A magyar dráma napját ünnepeljük

Szeptember 21-én Az ember tragédiája ősbemutatójára emlékezve számos díj átadásával előadásokkal és rádiós felolvasással ünnepli a szakma.

Madách Imre művét 1883. szeptember 21-én mutatták be a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. A nap megünneplését a Magyar Írók Szövetsége kezdeményezte 1984-ben azzal a szándékkal, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, illetve új művek alkotására serkentse az írókat.

Az idei, huszonkettedik alkalommal tartandó ünnepen Bozóki András kulturális miniszter ismerteti a Katona József-pályázat folytatásának részleteit és az újdonságokat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet épületében.

A pályázatnak köszönhetően huszonkét, kortárs magyar művet bemutató színpadi produkció valósult meg és öt új magyar dráma született az idén. Ezt követően a szaktárca vezetője Schneider Márta helyettes államtitkárral közösen átadja a Szép Ernő-díjat. A kitüntetést minden évben az előző évadban bemutatott vagy nyomtatásban megjelent legjobb magyar dráma írójának, a legjobb “elsődrámás” vagy pályakezdő írónak, valamint drámaírói életmű elismeréseként ítéli oda egy kuratórium.

A rendezvényen nyújtják át a Színházi Dramaturgok Céhének díját az évad legjobb magyar drámájáért, emellett az előző évi kitüntetett továbbadja a Bálint Lajos-vándorgyűrűt. A Bárka Színházban nyilvános rádiófelvétellel egybekötött felolvasáson új magyar drámák hallhatók, míg a Budaörsi Játékszínben bemutatják a IV. Országos Ifjúsági Színjátékíró Verseny díjnyertes darabjait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik