Élet-Stílus

Pisa második ferde tornyot kap?

A pisa-i városi tanács jóváhagyta azokat az építési terveket, amelyek szerint a ferde tornyáról ismert kisvárosban egy másik toronyépületet is felhúznak a közeljövőben. És virtuálisan valahogy majd ez is ferdül.

Az új torony ugyanolyan magas lenne mint a régi, luxuslakások, irodák, alul pedig üzletek lennének benne, különleges fénytechnikai eszközökkel pedig azt a hatást keltenék, mintha ez a torony ugyanúgy dőlne, mint jó 600 évvel ezelőtt épített elődje.


Pisa második ferde tornyot kap? 1

A pisa-i városi tanács a hét végén jóváhagyta azokat a terveket, amelyek szerint pár éven belül az amúgy nem éppen égbetörő épületeiről ismert kisvárosban a híres toronnyal azonos magasságú torony épülhet. A ferde torony a maga 57 méterével tulajdonképpen az egyetlen magas épület Pisaban, ám könnyen lehet, hogy nemsokára ikerpárjával együtt vonzhatja majd a világ minden tájáról a látogatókat.

A fémből és üvegből épülő „ikertorony” terveit egy londoni székhelyű, ám olasz kötődésekkel is rendelkező építész, Dante Oscar Benini készítette el. Az építész szándékai szerint a szépség és a funkcionalitás ötvözete lehet az épület, hiszen az újabb ferde toronyban luxuslakások, irodák és üzlethelységek kapnak majd helyet. A szépséget az építők szándéka szerint nemcsak a különleges fém és üvegszerkezet biztosítja majd, hanem azok a fényeffektusok is, melyek ferdének láttatják a most épülő tornyot is. Az optikai csalódás célja, hogy Pisa immáron két ferde toronnyal rendelkezzen, ezzel is összekapcsolva a múltat és a jövőt, a történeti Pisa-t a jövő Pisa-jával.

Aggályok a második toronnyal kapcsolatban

Az 50 millió eurós beruházás helye a középkori toronytól körülbelül 5 kilométerre délkeletre esik, építési munkálatait idén júniusban kezdhetik meg, négy év múlva pedig már két toronnyal büszkélkedhetnek a pisaiak. Már hogyha büszkék lesznek egyáltalán az újabb ferde toronyra a helyi lakosok. Sokan ugyanis hevesen tiltakoznak a megépítése ellen, mondván az sem esztétikailag, sem funkciójában nem illik a kisváros történelmi örökségéhez.

Az olasz Corriere della Sera című lap olyan városi tanácsnokokat is megszólaltatott, akik szerint nem vonzani fogja a turistákat az újabb ferde torony, hanem éppenséggel taszítani, hiszen azt a látszatot kelti majd, hogy a pisai-ak nem tisztelik kellőképpen kulturális örökségüket. A második ferde torony mindössze az emberi becsvágyat tükrözheti, a hiú ábrándot, hogy a modern ember legalább olyan teljesítményre képes, mint a múlt korok nagyjai – állítják sokan.

Az eredeti torony kálváriája


Pisa második ferde tornyot kap? 2

Az eredeti tornyot 1173-ban kezdték el építeni, pár évvel később azonban, amikor az alsó három szint már készen volt, az építők észlelték, hogy a torony enyhén dől délkeleti irányba. Az építkezést azonnal leállították, hogy aztán jó 100 év múlva újból nekilássanak. A negyedik emelettől kezdve azonban már eleve kissé megdöntve építették tovább a tornyot, ily módon kompenzálva az első három szint dőlését.

Az építkezést ennek ellenére többször is megszakították, így a torony csak 1372-ben készült el véglegesen. Funkciója szerint a mellette lévő dóm harangtornya lett volna, ám már igen korán felfedezték, hogy ha túl sokáig kongatják a harangokat, akkor fennáll annak a veszélye, hogy egyszerűen ledől az építmény. Sokáig vitatkoztak azon, hogy vajon szándékosan építették-e ferdére a tornyot, ám a legújabb következtetések és a nemrégiben felfedezett dokumentumok arról tanúskodnak, hogy teljesen egyenesre szánták eredetileg. A dőlést az okozhatta, hogy a torony alatt valaha minden valószínűség szerint egy olyan kis sziget pereme húzódott, mely az egykori kikötő része lehetett.

A legrégebbi, de nem a legferdébb


Pisa második ferde tornyot kap? 3

Bár pontosan nem lehet tudni, hogy milyen fokban dőlhetett meg az építési munkálatok során a torony, annyi azonban biztos, hogy 1550 és 1817 között mindössze 5 centimétert dőlt tovább. 1838-ban aztán megpróbálták a kor technikai lehetőségeit figyelembe véve stabilizálni a tornyot, ám ennek pontosan ellentétes eredménye lett: a torony az elkövetkező pár évben 20 centiméterrel dőlt meg. A 20. század és a turizmus megélénkülése sem segített a helyzeten, éppen ezért határozták el a pisa-i hatóságok 1990-ben, hogy időlegesen bezárják a tornyot. A látogatók előtt csak 2001 decemberében nyílt meg újból, miután a rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően kissé kiegyenesítették a tornyot: 44 centimétert sikerült visszanyerni.

Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a pisa-i nem az egyetlen ferde, és még csak nem is a legferdébb torony a világon. A kölni Johann Baptist templom tornya nemrég dőlt meg, amikor a föld alatti metróépítési munkálatok a torony mellé értek tavaly szeptemberben. Ami a dőlés szögét illeti a hollandiai Suurhusen település templomának tornya tartja a Guiness-rekordot: itt ugyanis 5,07 fokban dől a 15. században épült templom tornya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik