Élet-Stílus

Öttusa: négy magyar döntős

Mind a négy magyar induló - Horváth Viktor, Balogh Gábor, Marosi Ádám és a csak egyéniben szereplő Fülep Sándor is - bejutott a döntőbe a férfiak hagyományos versenyében a budapesti MVM öttusa-világbajnokságon.

Pénteken három csoportban selejtezett – az eredeti listához képest eggyel kevesebb – 103 sportember, mindhárom mezőnyrészből az első 12 került a fináléba.

Ezúttal még annyit sem kellett izgulni, mint előző nap a nők selejtezőben, mindegyik hazai versenyző egyenletesen jól szerepelt, így a futásra valamennyien kedvező helyzetbe kerültek, és a zárószámban meg is őrizték pozíciójukat.

“Jól sikerült a nap. Vívásban akadtak hullámvölgyek, de azok is kicsik voltak. Mind a négy fiú három számból megoldotta feladatát, egyiknek sem kellett kifutnia magát” – összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Magabiztosan kezdtek a fiúk is (MTI)

Magabiztosan kezdtek a fiúk is (MTI)

A Balogh, Horváth, Marosi összeállítású magyar együttes mellett még az oroszok és az ukránok szerepelhetnek teljes csapattal a fináléban. Ez ugyan a szabályok értelmében nem jelent automatikusan éremszerzést, de gyakorlatilag nagy valószínűség szerint igen.

Szombaton a nők döntőjét rendezik. A 36 fős mezőnyben ott lesz Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Tóth Adrienn és a csak egyéniben érdekelt Gyenesei Leila. A döntőben hat csapat szerepelhet teljes létszámban, a magyar mellett a brit, a fehérorosz, az orosz, a litván és a lengyel.

Budapest, világbajnokság, férfiak hagyományos verseny, selejtező
A csoport (34 versenyző):
1. Andrea Valentini (Olaszország) 4376 pont
2. Horváth Viktor 4368
3. Mihail Prokopenko (Fehéroroszország) 4368

B csoport (35):
1. Jung Jin Hva (Koreai Köztársaság) 4340 pont
2. Jahor Lapo (Fehéroroszország) 4316
3. Ilja Frolov (Oroszország) 4316
…10. Fülep Sándor 4288

C csoport (34 versenyző):
1. Pavlo Tyimosenko (Ukrajna) 4296 pont
2. Marcin Horbacz (Lengyelország) 4292
3. Jean-Maxence Berrou (Franciaország) 4288
…7. Balogh Gábor 4284
8. Marosi Ádám 4284

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik