A 29 éves játékos pályafutása során először kapja meg a legértékesebb játékosnak járó díjat, amelyet jövő héten vehet át David Sterntől, az NBA elsőszámú vezetőjétől. A hírt Los Angeles Times hozta nyilvánosságra, noha a lap értesülését hivatalos nem erősítették meg („Minket sem értesített még” – így John Black, a Lakers szóvivője), ám az Egyesült Államokban már kész tényként kezelik a Lakers vezérének MVP-címét.
Az MVP (Getty)
Kobe Bryant – aki ezt megelőzően kétszer, 2003-ban és tavaly a harmadik volt az MVP-szavazáson – a mesterlövészek listáján jelenleg a második helyen áll; 28,3 pont mellett 6,3 lepattanót, 5,4 asszisztot szerzett a 2007/2008-as alapszakaszban, amely során mind a 82 találkozón pályára lépett, annak ellenére, hogy egyik ujjában ínszalagszakadást szenvedett. Az orvosok szerint műtétre is szükség lett volna, ugyanakkor az amerikai kosaras csak a nyári ötkarikás játékok után hajlandó kés alá feküdni.
Addig persze a Lakers játékosaként is akad dolga. A kaliforniai csapat – Bryant vezetésével – megnyerte a Nyugati főcsoport reguláris küzdelmeit, a rájátszás első körében pedig söpréssel, azaz 4-0-val búcsúztatta a Denver Nuggets együttesét, a főcsoport elődöntőjét pedig a Utah Jazz ellen vívja majd.
Az utóbbi évtized MVP-díjasai:
2007/08: Kobe Bryant (Lakers)
2006/07: Dirk Nowitzki (Dallas)
2005/06: Steve Nash (Phoenix)
2004/05: Steve Nash (Phoenix)
2003/04: Kevin Garnett (Minnesota)
2002/03: Tim Duncan (San Antonio)
2001/02: Tim Duncan (San Antonio)
2000/01: Allen Iverson, Philadelphia
1999/00: Shaquille O’Neal (Lakers)
A legtöbb MVP-cím:
6: Kareem Abdul-Jabbar
5: Michael Jordan, Bill Russell
4: Wilt Chamberlain