A 195 kilométerből 182-t szökésben megtevő Sella mögött a fehérorosz Kirjenka (Tinkhoff) valamint a spanyol Joaquin Rodriguez (Caisse d’Epargne) ért célba dobogós helyen.
A több szökéssel is tarkított napon az Astana favoritjai – a 2007-es Tour-győztes spanyol Alberto Contador illetve a német Andreas Klöden és az amerikai Levi Leipheimer – kudarcot vallottak.
Eleinte az üldöző bolyt vezetve próbálták tartani a lépést az egymás között is versenyző szökevényekkel, majd miután egy húszas csoportban maradtak, „fennakadtak” az utolsó, Val di Fiemme-i emelkedőn.
Az elöl tekerők közül Sella ellépett, s megérdemelten ért célba elsőként, őt Kirjenka, Rodriguez, a venezuelai José Rujano Guillen (Caisse d’Epargne), az olasz Paolo Bettini (Quick Step) és az orosz Gyenyisz Mencsov (Rabobank) követte.
Az üldözőbolyból előbb Leipheimer, majd Klöden is kivált, míg Contador 9 perc 40 másodperc késéssel ért be (Klöden 16 másodpercre követte).
Összetettben a napot a második helyen kezdő olasz Gabriele Bosisio (LPR Brakes) vette át a vezetést (öt másodpercnyit megtartott a pénteki majd hatperces előnyéből), míg a korábbi éllovas, a rózsaszínű trikót nyolc napon keresztül védő olasz Giovanni Visconti visszaesett.
Giro d’Italia
14. szakasz
Verona – Alpe di Pampeago/Val di Fiemme, 195km:
1. Emanuele Sella (olasz, CSF Group Navigare) 5:37:14.2
2. Vaszilij Kirjenka (fehérorosz, Tinkoff Credit Systems) +4:38
3. Joaquin Rodriguez (spanyol, Caisse d’Epargne) +5:08
Az összetettben:
1. Gabriele Bosisio (olasz, LPR Brakes) 63:10:47
2. Alberto Contador Velasco (spanyol, Astana) +0:05
3. Marzio Bruseghin (olasz, Lampre) +0:28
Vasárnap az Arabba és Passo Fedaia közötti 153 km-es hegyi szakasz vár a mezőnyre.
