Ez volt a legmagasabb ár, amelyet valaha is fizettek egy Monet-vászonért. A svájci impresszionista, Alberto Giacometti egyik alkotása, a Nagy álló nő II. című szobor is rekordáron, 27,5 millió dollárért talált gazdára ugyanott.
Monet 1873-ban készült tájképe, amely egy magát megnevezni nem óhajtó tulajdonos birtokába került, előzőleg a New York-i és londoni galériákat működtető Nahmad műkincskereskedő dinasztia tulajdonában volt. A The New York Times című lap értesülése szerint a cég 1988-ban jutott a képhez egy londoni aukción 12,6 millió dollárért. A korábbi rekord egy Monet-festményért 36,5 millió dollár volt, ennyit fizettek a Tündérrózsák című, 1904-ben készült festményért egy tavalyi londoni árverésen.
Alberto Giacometti 2,7 méteres Nagy álló nő című szobra nemcsak a legdrágább, hanem a legnagyobb alkotása is a svájci impresszionista mesternek – közölte a Christie’s. Az új tulajdonos a Gagosian Gallery. A Giacometti-szobrok közül eddig Az eleső férfi című tartotta a rekordot, ezt tavaly 18,5 millió dollárért adták el. Az idei impresszionista árverésen összesen öt Giacometti-művet ajánlottak megvételre. Áruk 650 ezertől 14,6 millió dollárig terjedt.
A keddi árverésen nem Monet és Giacometti voltak az egyetlen csúcstartók. Auguste Rodin francia szobrász Éva, nagy modell-változat) című, 1897-ben készült alkotása 19 millió dollárért, Joan Miró A csillagok simogatása című műve pedig 17 millió dollárért kelt el.