Foci

Megye egybe száműzik a Vácot

A versenybizottság idézésére nem jelentek meg a Magyar Labdarúgó Szövetségben a másodosztályban szereplő Dunakanyar-Vác illetékesei, így megkezdődött a klub kizárásának folyamata.

A testület pénteki ülésén kezdeményezte a fegyelmi bizottságnál a csapat kizárását a bajnokságból.
A kizárás jogerőre emelkedéséig az együttes soron következő mérkőzéseit elhalasztják. Amint a klubot hivatalosan is kizárják a versengésből, az elmaradt, illetve a fennmaradó találkozókat az ellenfeleknek 3-0-s eredménnyel írják jóvá. Mivel a váci csapat a szezonbeli mérkőzéseinek több mint ötven százalékát már lejátszotta, ezeknek az összecsapásoknak a végeredményeit nem módosítják.

Ezzel biztossá vált, hogy az 1899-ben alapított Vác lesz a keleti csoport egyik kiesője a majdani négy búcsúzó közül. Amennyiben a klub újra versenybe szállna, azt két osztállyal lejjebb, azaz a megyei első osztályban tehetné meg.

Az MLSZ illetékes bizottsága múlt kedden vonta vissza a váci egyesület licencét. A licencvizsgálatot követően a grémium megállapította, hogy a klub nem pótolta a korábban tapasztalt hiányosságokat: nem rendelkezik megfelelő számú utánpótláscsapattal sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján, továbbá az NB II-es kritériumoknak megfelelő stadion, vagy pálya jogszerű használati jogával sem.

A bizottság jogi és pénzügyi szabálytalanságokat is megállapított a február 20-án indított vizsgálata során. Az MLSZ elsőfokú licencadó testületének döntése jogerős, mivel a Vác nem fellebbezett az ítélet ellen.

A Dunakanyar-Vác játékosai február 23-án, a Videoton elleni Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén nem léptek pályára, mivel állításuk szerint Héger József tulajdonostól az ősz folyamán nem kaptak fizetést, de még felszerelést sem. Később a fehérváriak elleni visszavágóra, illetve az első három bajnoki mérkőzésre sem állt ki a gárda. Aztán Orosházán már pályára lépett az együttes, ezt múlt szombaton is megtette volna a Debrecen második csapata ellen, ám akkor a váci stadion zárva volt.

Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft-t., ugyanakkor az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik