A törvény magában kevés

Nem kétséges, hogy az állatvédelmi törvény az állatok védelmére született, és az sem vitatható, hogy rendkívül hasznos. Átfogóan rendelkezik a haszonállatokkal, a vadon élő állatokkal és a háziállatokkal kapcsolatban, azonban éppen ez az átfogó jelleg az, amiből néha nehézségek adódnak. A téma olyan nagy, hogy a törvény csak általánosságokban fogalmazza meg a problémákat és a rendelkezéseket.

A menhelyre kényszerítve

A való életben azonban nem egy általános esettel, hanem egy-egy konkrét, szenvedő állattal találkozunk: az ember egy adott állaton szeretne segíteni. Sokszor nemigen marad más, mint segítségül hívni a hatóságokat, állatkínzás esetén a rendőrség az illetékes. Ha a rendőrök kimennek a helyszínre, és az állatot a gazdája bántalmazta, előfordulhat, hogy elkobozzák. Ez logikus döntés, azonban ha ilyenkor egy menhelyre kerül az állat, rögtön felmerül az első gond: nem örökbe adható, mivel elvileg továbbra is gazdája tulajdona.

Hajnal és Csipet (anyja és lánya) másfél évig várt a bírói ítéletre, hogy a menhely tulajdonába kerüljenek. Mára megöregedtek, nem kellenek senkinek. (Tappancs)

Ez a probléma nem az állatvédelmi törvényből ered, mégis meg kell említeni, mert gyakran felmerül az ilyen esetek kapcsán. Amíg a gazdáról bíróság nem mondja ki, hogy állatkínzást követett el, nem vehetik el tőle „tulajdonát”. Ilyenkor a menhely egyetlen lehetősége az érintettet meggyőzni arról, mondjon le az állatról. Ha ez nem sikerül, meg kell várni a hosszadalmas ítélethozatalt, amíg az állat a menhelyen él, nincs lehetősége családhoz kerülni.

Nehéz bizonyítani

Az sem egyszerű, hogy állítkínzásos ügyben ítélet szülessen. Az állatkínzás fogalmát az állatvédelmi törvény definiálja, de a bűncselekményt természetesen bizonyítani is kell. Mivel sokszor a legfőbb bizonyíték maga az állat, ezért szakértőnek kell őt megvizsgálnia. A rendőrség túlterheltsége miatt pedig sok a késlekedés, mire kirendelnek egy állatorvost, a kutyán nem feltétlen maradnak állatkínzásra utaló nyomok. Maga a „sértett” nem tud, a szemtanúk pedig sokszor nem mernek vallomást tenni: így akár az is előfordulhat, hogy az állat visszakerül gazdájához.

Nem minden állatokat érintő probléma egyenlő az állatkínzással, sokszor „csak“ nem megfelelő állattartásról van szó. Ebben az esetben általában a kerületi jegyző az illetékes. Ilyenkor merül fel a kérdés: mi a nem megfelelő állattartás? Az állatvédelmi törvény meghatározza az általános szabályokat: az állatot a „jó gazda gondosságával“, úgy kell tartani, hogy az az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő legyen.

Soha nem fog kiderülni, hogy Jucó azért került utcára, mert a heresérv-műtét drága lett volna, vagy kóborlása során betegedett meg. (Tappancs)

Precedensértékű ítéletekre van szükség

Ez a megfogalmazás túl átfogó, ezért komoly problémákat vet fel. Hogyan lehet eldönteni, milyen a jó gazda? Teljesen mást jelent ez egy városi állatbarátnak, mint mondjuk a vidéki, kistelepülésen élő gazdálkodónak. Van, aki szerint a kutyának lakásban nincs helye. Az ilyen ember szerint rossz gazda az, aki lakótelepen tart kutyát. Mások pedig akár több kutyát is tartanak a lakásukban, és napi 3-4 alkalommal sétáltatják őket. Megint mások kertet, lakatlan telket őriztetnek kutyájukkal, és csak a napi etetés idején látják. Nagyon nehéz tehát eldönteni, mi helyes és mi helytelen.

Talán segítene a törvény könnyebb alkalmazásában, ha specifikusabb lenne, de valóban nem lehet minden apró részletre kitérni. Ezért leginkább az könnyíthetné a hatóságok és az állatvédők munkáját, ha minél több precedensértékű ítélet születne. Ennek érdekében elmondható, hogy ha valaki állatkínzást, vagy nem megfelelő állattartást tapasztal, ne habozzon az illetékes hatóságokhoz fordulni.