„Álomszerű az életem, és nem is szeretnék felébredni belőle.” A 23 éves esztendős Cristiano Ronaldo korábbi szavai talán aktuálisabbak, mint valaha, hiszen eljött az „aratás” ideje. Bezselézett hajjal, alkalomhoz illetően szűkre szabott, színes bőrdzsekiben, felhajtott gallérral vagy divatos, méregdrága öltönyben feszíthet – különböző díjakkal a kezében.
Az Angliában bezsebelhető legfontosabb elismerésekkel, a szakírók és a játékosok által odaítélt díjakkal a zsebében már átvette az európai aranycipőt, majd hétfőn a profi játékosokat tömörítő szervezet választotta a legjobbnak a szaktársak szavazati alapján. A FIFPro díja az Aranylabda és a FIFA Év játékosa cím mögött harmadik a legértékesebb a kitüntetések rangsorában, ugyanakkor ennek birtokosa az előző kettőt is csaknem biztosan átveheti – legalábbis a statisztika szerint.
A FIFPrónál Ronaldo volt a legjobb (fifpro.org)
Jó előjel a FIFPro díja
A futballista „szakszervezet” 2005 óta díjazza a legjobbat, így könnyen, gyorsan utánajárható annak, hogyan végeztek a France Football és a nemzetközi szövetség szavazásán az adott esztendő FIFPro-győztesei.
2005-ben a brazil Ronaldinho volt az, akire a profik a legtöbben szavaztak, és a Barcelona akkori, az Milan jelenlegi játékosa az Aranylabdával is pózolhatott, majd később a FIFA-nál trónra ült.
Tavaly Kaká hasonló utat járt be, azaz FIFPro-kitüntetettként vehette át a France Football által életre hívott díjat, valamint a FIFA Év játékosa címet.
Az egyetlen kivétel az olaszokkal 2006-ban vb-aranyat nyert Fabio Cannavaro, aki abban évben úgy lett aranylabdás és a FIFA-nál is a legjobb, hogy a FIFPro „elfejeltette” kitüntetni – akkor is Ronaldinhót díjazta.
Díjak, díjazottak
FIFPro-győztesek:
2005: Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2006: Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2007: Kaká (brazil, AC Milan)
2008: Cristiano Ronaldo (portugál, MU)
Aranylabda:
2005: Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2006: Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid)
2007: Kaká (brazil, AC Milan)
2008: Cristiano Ronaldo (portugál, MU) – FN-tipp
FIFA Év játékosa:
2005: Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2006: Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid)
2007: Kaká (brazil, AC Milan)
2008: Cristiano Ronaldo (portugál, MU) – FN-tipp
Az eredmények Ronaldo mellett szólnak
A fentiekből következően Cristiano Ronaldo kilátásai több mint kitűnőek, hiszen az Aranylabdáról ítélkező, a France Football magazinnak dolgozó külföldi szakírók, illetve a FIFA-elismerését odaítélő szövetségi kapitányok, klubedzők ugyanazon szempontok alapján mérlegelnek a voksok leadásánál, mint a játékosok a FIFPrónál, és feltételezhetően utóbbiakhoz hasonlóan konyítanak is valamicskét ehhez a sportághoz.
Csók az aranycipőre (MTI/EPA)
A legfontosabb szempont – itt is, ott is, amott is – természetesen az eredményesség, márpedig Cristiano Ronaldo Bajnokok Ligája-győztes és bajnok lett a Manchester Uniteddel, nem kevesebb mint 42 góllal segítette az angol csapatot (ezzel meglett az európai aranycipő), míg nagy riválisa, a barcelonai Lionel Messi mellett pedig „csak” egy olimpiai arany az érv. Az argentin egyébként Ronaldohóz hasonlóan szintén bekerült a FIFPro álomcsapatába, Fernando Torresszel kiegészülve ők alkotják a virtuális együttes támadósorát. Nem rossz.
Ronaldo meg a legjobb. Mi a titka? „Azon vagyok, hogy minél jobb és jobb legyek. Ráadásul Manchesterben Sir Alex Ferguson keze alatt dolgozhatom. Miatta vagyok itt. Kiváló menedzser, nagy inspirációt jelent a számomra” – így a portugál klasszis.
Ferguson: leigazolnám azt, aki Ronaldót megelőzi
Sir Alex szerint Ronaldo titka, hogy „hasonlóan tehetséges, mint Pelé vagy Maradona, és emellett rendkívül motivált.” A skót szakvezető ehhez hozzátette, Ronaldo az Aranylabdára és a FIFA díjára is rászolgált. „Nem kétséges, megérdemli, és biztos vagyok abban, hogy mind a két elismerését ő kapja meg. Ha nem, akkor mindenáron le akarom igazolni azt, aki megelőzi.”
A játékost elemző angol fitneszedző szerint a tehetség nem minden. A portugált szorgalma („napi hat órát tölt el a MU edzőközpontjában”) mellett az emeli az átlag fölé, hogy rendkívül tudatos, tökéletesen tudja, mit akar elérni, és mindent a célnak rendel alá. Márpedig a cél – mint azt Ronaldo elárulta -, az újabb bajnoki és BL-elsőség, na meg a díjak besöprése.
A FIFPróé már meg van. Folytatódhat az „aratás”.
kik, hogyan ítélkeznek a díjakról?
FIFPro-díj: a profi játékosokat tömörítő szervezet szavazásán hivatásos labdarúgók ítélik oda a legjobbnak járó elismerést. Az idén több mint 57 ezren voksoltak.
Aranylabda: a francia France Football tudósítói – 2007-től világ 96 országából – öt Európában játszó labdarúgót választanak ki a korábban közzétett ötvenes listáról, egytől-ötig sorrendben adják le jelöltjeik nevét, akik így a helyezésüknek megfelelően 5-4-3-2-1 pontot kapnak, és a kapott pontok összeadásából alakul ki a végső sorrend.
FIFA Év legjobbja: a nemzetközi szövetség voksolásán a klubedzők, a szövetségi kapitányok és a profi játékosok nemzetközi szervezete (FIFPro) nyilvánít véleményt, az első helyre, a másodikra és a harmadikra jelöl egy-egy játékost.