A Werder Bremen játékosa fontolóra vette, hogy többet nem szerepel a válogatottban, miután az oroszok és a walesiek elleni világbajnoki selejtezőben csak a kispadon kapott helyet – igaz, később visszavonta a visszavonulását sejtető szavait. Joachim Löw a Sport1 című német honlapnak nyilatkozva elárulta, hajlandó leülni a középpályással, hogy tisztázza a félreértéseket.
„Van néhány dolog, amit nem árt tisztázni. A sorsát illetően sok múlik ezen a beszélgetésen, de mégis csak a teljesítmény a lényeg” – így Löw, aki arról nem beszélt, mikor ül le Fringsszel.
Csütörtökön a sértődött Michael Ballackkal beszélgetett. A csapat kapitánya a sajtóban kritizálta Löwöt (amiért Fringset mellőzte), s az sem tetszett neki, hogy az edző nem hívta fel a műtétjét követően, hogy érdeklődjön az állapota felől.
Ballackkal már kibékült (MTI/EPA)
„Bocsánatot kért, úgy éreztem, már tudja, hogy hibázott, és emellett elfogadta mindazt, amit mondtam neki” – mondta Löw.
A szakembernek Kevin Kuranyival is akadt gondja: a Schalke támadója Oroszország elleni világbajnoki selejtező szünetében szó nélkül távozott, mert zokon vette, hogy a kispadra sem ülhetett le, csak a lelátón kapott helyet. Löw első dühében kijelentette, többet nem hívja meg a keretbe Kuranyit.