A francia válogatott csatárt az elmúlt két évben Európa számos élklubja megkörnyékezte, de a 20 éves játékos kitartott csapata mellett, és márciusban 2013-ig meghosszabbította a kontraktusát. A tavaszi szerződéshosszabbítással egy csapásra ő lett a francia bajnokság legjobban kereső futballistája.
Benzema akkor azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát Lyonban. „Itt élek, és ebben a csapatban biztosított a fejlődésem” – nyilatkozta a 17-szeres francia válogatott. A helyzet azonban nem bizonyult tartósnak, hiszen a napokban egy televíziós műsorban már arról beszélt, hogy jövő nyáron távozik.
Jövőre már máshol ontja a gólokat? (MTI/EPA)
„A jövőm? Szeretem Spanyolországot. A következő szezonban Barcelonában vagy a Real Madridnál futballozom” – nyilatkozta Benzema, akiért a katalánok több alkalommal bejelentkeztek. A Real is érdeklődött, de a hasztalan próbálkozások után inkább Cristiano Ronaldo megszerzésére összpontosítottak. A Manchester United is kitartó kérője volt Benzemának, Sir Alex Ferguson sokra tartja a fiatal franciát, ám idén nyáron végül Dimitar Berbatovot igazolták le.
A Lyon állítólag hajlik is arra, hogy nyáron elengedi a csapat legeredményesebb játékosát, ám az is biztosnak tűnik, hogy meg fogják kérni az árát. A francia bajnok már nyáron közölte, hogy 100 millió euróért válna csak meg Benzemától. Kérdéses, hogy ki áldoz ennyi pénzt az idei szezonban már 11 találatnál tartó támadóra.