Élet-Stílus

Felfüggeszti budapesti járatait a Ryanair

A legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság, az ír Ryanair közleményben tudatta, hogy november 4-től december 19-ig szünetelteti járatait Budapestről. Összesen 180 járat marad el.

A légitársaság azzal indokolta döntését, hogy a budapesti repülőtéri költségek a legmagasabbak közé tartoznak Európában, és a téli repülési időszakban messze meghaladják majd azt a bevételt, amely a repülni kész utasok után képződhet. A közlemény szerint a társaság írásban kérte a repülőtéri költségek csökkentését Budapesttől, de elutasításra talált.

A Ryanair a téli menetrendben lényegében térítésmentesen akarja használni a budapesti légikikötőt – közölte a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője, Szollár Domokos. Az ír légitársaságnak a június végéig eltelt 12 hónapban 0,5 millió euró megtakarítást jelentett az új járatok indítására ösztönző díjkedvezmény. A versenytárs repülőterek – Bécs, Prága, Varsó – díjaihoz képest a budapesti a legalacsonyabb.

A légitársaság költségcsökkentési megfontolásokból más indulóállomásokról is szünetelteti vagy mérsékli járatainak számát a téli időszakban. Londonból a stanstedi repülőtérről a napi járatokat negyedével csökkenti. Stansted repülőtere is elutasította a Ryanairnek a repülőtéri költség csökkentésére vonatkozó kérését. Az említett másfél hónap során Budapesten és Stansteden kívül Krakkóból, Palmáról és Salzburgból sem indulnak majd Ryanair járatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik