Szombaton és vasárnap leróhatjuk tiszteletünket a női nem, és a részvételi demokrácia előtt. Ha már a hóvirágok, tulipánok vásárlásáért és az X-ek odakanyarításáért felkerekedtünk, és otthagytuk biztonságos otthonunkat, lépjünk tovább, és nézzük meg, hogy a kulturális intézmények mit kínálnak nekünk. Ha azonban erre mégsem vállalkoznánk már, akkor még mindig találtunk minden napra egy olyan filmet, amiért érdemes bekapcsolni a képládát.
A kérdés tehát a régi: menjek vagy maradjak?
Menjek…
Péntek, március 7.
…cigányzenei kuriózumra a Kulteába
Balogh Kálmán talán a világ leghíresebb cimbalmosa. Amellett, hogy saját zenekarával is szép sikereket ért el, legutóbb a Napra zenekarral is megmutathatta tehetségét. Ő a világ hangversenytermeinek ünnepelt sztárja, akinél többet talán senki nem tett e hangszer elismertetéséért. A népzenétől a kortárs komolyzenéig, a klezmertől a dzsesszig terjed repertoárja. Kovács Ferenc hegedűs a kortárs dzsessz egyik legsokoldalúbb egyénisége, igazi polihisztora. Rendkívüli sokféleség jellemzi zenei pályafutását: különböző zenekarokban játszik ragtime-ot, kortárs dzsesszt, underground rockot, bluest kortárs zenét, saját projektjével, a Magonnyal pedig „kortárs parasztzenét”. Ők pedig az este egy igazi kamarakoncertet adnak, így unatkozni valószínűleg nem nagyon lehet.
…Kiss Erzsi-koncertre a Millenárisra
Kiss Erzsi énekművészete: egyfajta halandzsa, mélységes jelentéssel, mesei nyelvezet és mágikus énekbeszéd. Itt aztán nincs semmiféle ideológia, nem magyarázza saját magát, és a közönsége is csupa szeretettel figyeli. Ennek a sallangmentes, önerőből szerveződő, másra nem támaszkodó zenének komoly rajongótábora van. Ha akad még olyan szerencsétlen, aki ezelőtt nem hallotta volna, kap egy esélyt, mert itt a Kiss Erzsi Panchan. Mintha egy ismeretlen nép nem létező folklórját hallanánk, amit mondjuk lapp, eszkimó, indián, arab, fekete amerikai, angolszász és még sokfajta embercsoport zenéjéből gyúrtak volna össze. Hol balkáni, hol török, hol afrikai zenére emlékeztetnek, néha a blues vagy a latin világ hatása szűrődik át rajtuk. De mind, mind Kiss Erzsi.
—-Szombat, március 8.—-
…gondolkodó koncertre a Müpába
A Művészetek Palotája új sorozata, a „Gondolkodó” koncertek a középiskolások ismereteire, élményeire épül. A fellépő művészek hozzájuk igyekeznek közelebb vinni a zenét a költészeten és más műfajokon keresztül. Az estekre olyan lányokat és fiúkat várnak, akik nyitottak a művészet értékeinek befogadására, izgalmas kaland számukra a társművészetek találkozása, és a műalkotások élvezése közben szívesen fedeznének fel rejtett összefüggéseket is. Aranyos Ágota Budapesten tanítói és néptánc-pedagógusi végzettséget szerzett, majd Bécsben és Franciaországban a historikus táncokkal kapcsolatban folytatott tanulmányokat. 1992-ben azzal a céllal, hogy Magyarországon is ismertebbé tegye a régi táncokat, megalapította a Company Canario Historikus Táncegyüttest. Most a Táncok, asszonyok, szerelmek című műsorukban a reneszánsz korszakától egészen a 20. század első harmadáig táncolnak át az évszázadokon, s a különböző korok férfi-nő kapcsolatának változásait és állandóságát mutatják be zenészek, versmondó és pantomimművészek közreműködésével.
… a Trafóba elmosni a műfajok határait
Egy este – 4 produkció. Ezt ígéri a Trafó új sorozata, amelyben egyszerre többen kapnak rövid darabokkal bemutatkozási lehetőséget. Négy fiatal magyar művész, művészeti csoport osztozik a Trafó terén öt estén át. Bársony Júlia színész, Bérczi Zsófia képzőművész, Pataky Klári koreográfus és a Hepp Design tervezői valószínűleg tiltakoznának a nevük mellé került kategorikus besorolás ellen, hiszen alkotásaikban rendre átlépik az egyes műfajok között húzódó határokat. Az esteken a műfajok keveredésének jegyében lesz fotókiállítás-akció, design-színházi előadás, táncelőadás és különös utazások. Egyiptom és Skandinávia után Álomországon keresztül érkezünk haza Budapestre, a Blaha Lujza térre.
—-Vasárnap, március 9.—-
…lakástrendeket kutatni
A csütörtökön indult 360º Lakástrend és Design kiállítás idén tizenegyedik alkalommal vállalkozott a hazai otthonteremtés formálóinak, designereinek, forgalmazóinak és gyártóinak egybefogására és felvonultatására a Műcsarnokban. Az utóbbi tíz évben a budapesti kiállítás naprakésszé vált és a rangos nemzetközi lakberendezési, valamint designkiállításokon érzékelhető változások, új trendek a műcsarnoki bemutatókon szinte ugyanabban az évben megjelentek. Idén két új tematikai egységgel bővül a rendezvény. Egyrészt a „madeinhungary” tárlattal azonos helyszínen, a Gödör Klubban debütáló, a kelet-európai tervezőket felvonultató „med” (meeting of eastern design) rendezvénnyel, másrészt a „trendhecc” nevű offline programsorozattal, amelynek keretében belvárosi kávézók, klubok és galériák kreatív találkozási pontként kapcsolódnak be az eseményekbe, kiállításaikkal támogatva az urbánus design, az építészet, a divat, a formatervezés és a vizuális kommunikáció jobb megértését.
…tangót tanulni
Még mindig nem késő tangózni tanulni. A Fonóban ugyanis szombaton és vasárnap intenzív tangó workshopokat tartanak kezdő-középhaladóknak és teljesen kezdőknek. Az oktatók Budai László, aki vezetője és koreográfusa az Argentin Tangó Táncszínháznak és elnöke a 2004-ben megalakult Tangó Táncszínház Egyesületnek, valamint Budai egykori tanítványa Glotz Mária, aki azóta asszisztenseként tanít és táncol vele. Akit Astor Piazola vagy a Gotan Project zenéje egyszer megérintett, biztosan tudja, hogy neki is be kell szállnia ebbe a játszmába, amit tangónak hívnak, és amit csakis életre-halálra érdemes játszani.
—-…moziba, kiállításra—-
…moziba
A tavasz a választás lehetőségét kínálja. Nem politizálunk: a vásznon. Egy bébiszitter naplója, Nem vénnek való vidék, Hipervándor, Ádám almái és a Pánik küzdenek a mozilátogatók kegyeiért a mozipénztáraknál.
… kiállításra
A galériákban szférikus művészet mozdíthatatlan nyugalma és derűje, holland látomások, H2O könyvek, pesti gagyi, fotó, pletyka és papírsárkány a kínálatban. A képzőművészet most úgy csorog a flaszteren, mint a bőség a szaruból. A kiállítóhelyek garantált menedéket kínálnak azoknak, akik legalább egy fél órára kiszakadnának a feszült belpolitikai kampányhisztiből.
Bővebben galériaajánlónkban >>
—-Maradjak… …tévézni—-
Péntek március 7.
1:55
m2
Egy füst alatt – Beindulva
Ha már a múlt héten a Füst című filmet ajánlottuk, nem tudjuk megállni, hogy most ne a folytatását javasoljuk. Nem csak azért, mert Harvey Keitel, Lou Reed, Michael J. Fox, Jim Jarmusch és Madonna szerepel benne, hanem mert igazán jó hangulatú kis film. Wayne Wang új könnyed darabjában visszatérnek a régi szereplők, Aggie és barátai. Az összekapcsolódó improvizatív jelenetek a színes brooklyni életről, humorról és emberségről. Több régi szereplő is visszatér Aggie szivarboltjába, ahol megosztják velünk gondolataikat a dohányzásról, kapcsolatokról, New Yorkról és belga Waffle-ről.
Szombat, március 8.
16:10
TV2
James Bond: Oroszországból szeretettel
Végre egy nézhető film, amely nem éjfélkor kezdődik. A klasszikus 007-es filmben még Sir Sean Connery alakítja a gyilkolási engedéllyel is felszerelt titkos ügynököt. A filmben Bondot Isztambulba küldik azzal a megbízással, hogy a szovjet követségről lopjon el egy dekódert. Ezúttal nem a világ a tét. Csupán egy szovjet technikai csoda, egy kódfejtő szerkezet – a Lektor – amely azonban hatalmas veszélyt jelenthet a nagyhatalmakra, ha rossz kezekbe kerül. A Lektort nem csak a Brit Titkosszolgálat szeretné megkaparintani, hanem egy gátlástalan terrorista szervezet, a SPECTRE is. Egy egykori KGB-ügynöknő és egy szovjet mestersakkozó ördögi tervet eszel ki, amelynek kulcsa James Bond. A sakkozó tökéletes logikával dolgoz ki minden lépést. Tudja, hogy Bond képes megszerezni a szerkezetet, tudja, hogy a 007-es nem képes ellenállni a szép nőknek, és tudja, hogy egy csapdába csalt ügynökkel könnyen elbánik a SPECTRE “ökle”, Red Grant. Bond persze időben rájön, hogy csapdába csalták – a gyönyörű csalinak mégsem képes ellenállni…
Vasárnap, március 9.
22:02
m2
Csillagot az égről
Nick Cassavetes 1996-os filmjében a kényelmes kertvárosi családi házban élő özvegy Mildred felnőtt lánya elköltözik otthonról, mire az asszony elvállalja a zűrös életű fiatal szomszédnő kisfiának felügyeletét. A kialakuló barátság erőt ad neki az önállósodáshoz, majd ahhoz is hogy a botcsinálta nagymamaszerepet és a kínálkozó kései szerelmet mérlegre téve a legeredetibb módon értelmezze át életét. A legendás rendező, John Cassavetes fia saját anyját kérte fel első filmjének főszerepére “Nemcsak azért, mert ő a világ legjobb színésznője, hanem mert a szerep rá van szabva. A filmben nemcsak az én életem, de az övé is benne van.”