A Premier League-ben bajnoki címre hajtó és a BL-ben is érdekelt Chelsea egyik kulcsjátékosa a Líbia elleni – 1-0-ra elveszített – világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan: térdszalagszakadást szenvedett. A 25 éves ghánai középpályás várhatóan még ezen a héten kés alá fekszik.
Az operációra csak akkor kerülhet sor, mihelyst enyhül a duzzanat a térdén. A teljes gyógyulás akár több mint öt hónapig is eltarthat. Vagy még ennél is tovább. Az angol válogatott csatára, Michael Owen például tíz hónapot hagyott ki, miután a 2006-os világbajnokságon hasonló sérülést szenvedett.
„Beszéltem Esiennel, azt mondta, nagyon súlyos a dolog, és hosszú kihagyás vár rá, legalább öt hónapig harcképtelen lesz” – nyilatkozta szomorúan John Terry csapatkapitány.
A Chelsea közleménye szerint Essien a műtétig aquaterápiás kezelést kap a londoni kékek cobhami központjában.
Hosszú kényszerpihenőn (AP)
A ghánai labdarúgó kidőlése nagy érvágás a Chelsea-nek, már csak azért is, mert a klub legkorábban januárban igazolhat a helyére valakit, addig házon belül kell megoldania a pótlását. Bizony nem lesz egyszerű.
Essien 2005-ben, 24 millió fontért igazolt a Chelsea-hez, amelynek egyik legfontosabb játékosa, védekezésben és támadásban is nagy hasznára van (egy ideig csak volt…) a csapatnak, továbbá 132 mérkőzésen 14 gólt szerzett.
Zola újra Londonban
Angol lapértesülések szerint a korábbi olasz válogatott Gianfranco Zola lesz az angol Premier League-ben szereplő West Ham United menedzsere. A Chelsea korábbi sztárja, a jelenleg az olasz U21-es válogatottat irányító Zola 24 órán belül aláírja szerződését a West Ham Uniteddel (MTI).