Az A, B, C és D csoport összesen nyolc meccsének párosítását tekintve az egyik legérdekesebb találkozót éppen a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató PSV vívja majd a vendég spanyol Atlético Madriddal.
Az eindhoveni együttesnek – melyben a magyar válogatott támadó középpályása a hétvégén végigjátszotta bajnoki mérkőzését – fontos lenne a győzelem megszerzése, hiszen a D jelű négyes az egyik legkiegyensúlyozottabb csoport az idén.
A kvartett másik meccsén a francia Olympique Marseille fogadja a tavalyi döntős Liverpoolt. Utóbbi gárda, melynek keretében Németh Krisztián is szerepel, nagyon jó formában van, szombaton a bajnokságban legyőzte a BL- és Premier League-címvédő Manchester Unitedet.
Ugyanakkor sem a hétvégi siker, sem a tavaly decemberi marseille-i 4-0-s diadal nem jelenthet garanciát a biztos sikerre.
Ballack visszatértével dinamikusabb lesz a londoni középpálya (dpa)
A sztárcsapatok közül az A csoportban a Chelsea a francia Girondins Bordeaux-t fogadja. A londoniak csapata – a középpályáról szűk fél évig hiányzó Essien kivételével – kiegészül, hisz Luiz Felipe Scolari azt már közölte, hogy háromhetes sérülése után játszatja Ballackot, csak még arról nem döntött, hogy mennyi ideig maradjon a pályán a még nem teljesen egészséges német.
A Roma a román CFR Cluj ellen készül. A Famagusztához hasonlóan a román csapat is újonc a sorozatban. A magyar tulajdonosú kolozsvári klub története során először nyerte meg a román bajnokságot, és főtáblára jutása óriási meglepetés volt. Luciano Spalletti a hétvégén elárulta, hogy tart a találkozótól, s a mester aggodalmait fokozza, hogy a könnyebb sérüléssel bajlódó De Rossi, Juan, Méxes és Perrotta sem játszhat, és kétséges a lábadozó Totti visszatérése is.
A B jelű négyesben a favorit Inter a görög Panatinaikoszhoz látogat. Az olasz bajnok alighanem egy döntetlennel is elégedett lenne, ellenben a görögök is jó okkal tartanak az olaszoktól: legutóbb, a 2005-06-os idényben fogadtak csapatot a félszigetről, és az Udinese 2-1-es győzelmével zárult a párosítás.
Az összecsapás érdekessége: a két kispadon ülő szakember, José Mourinho és Henk Ten Cate is rendelkezik „Chelsea-előélettel”. A csoport másik összecsapásán a Famaguszta Brémában kezdi története első BL-szereplését. A ciprusiaknál a második számú kapus Nagy Zoltán.
Henryra és Messire hárul majd a legnagyobb teher a portugálok ellen (sport.es)
A C-ben a bajnokságot pocsékul kezdő, 2006-os BL-győztes Barcelona a portugál Sporting Lisszabont látja vendégül. Pep Guardiola nincs könnyű helyzetben, hisz a legutóbbi bajnoki óta Abidal és Sergio Busquets is sérült, míg Márquez, Henry, az Abidal helyére esélyes Sylvinho és Cáceres is könnyebben sérült.
—-Várható kezdőcsapatok—-
Bajnokok Ligája
Csoportküzdelmek, 1. forduló
a-csoport
Chelsea-Bordeaux
London, Stamford Bridge. Vezeti: Vink (holland)
Várható kezdőcsapatok
Chelsea: Cech – A Cole, Carvalho, Terry, Bosingwa – Mikel, Deco, Ballack, Lampard, J Cole – Anelka.
Bordeaux: Ramé – Placente, Diawara, Henrique, Chalmé – Diarra – Wendel, Gouffran, Gourcuff – Cavenaghi, Chamakh.
Roma-CFR Cluj
Róma, Olimpico. Vezeti: Boskokov (orosz)
Várható kezdőcsapatok
Roma: Doni – Cicinho, Loria, Panucci, Riise – Brighi, Pizarro – Taddei, Aquilani, Baptista – Vucinic.
CFR: Stăncioiu – Tony, Cadu, De Sousa, Panin – Peralta, Dani, Deac, Culio, Dubarbier – Didi.
b-csoport
Werder Bremen-Anortoszisz Famaguszta
Bréma, Weserstadion. Vezeti: Thomson (skót)
Várható kezdőcsapatok
Bremen: Wiese – C. Fritz, Mertesacker, Naldo, Boenisch – Baumann – Frings, D. Jensen – Diego – Rosenberg, Pizarro.
Anortoszisz: Beqaj – Teodotu, Kacavakisz, A. Konsztantinu, Leiwakabessy – Paulo Costa, Dellasz, Laban, Bardon – Savio – Sosin.
Panatinaikosz-Inter
Athén, Spiro Luisz. Vezeti: Mejuto González (spanyol)
Várható kezdőcsapatok
Panatinaikosz: Galinovic – Μattos, Νinis, Gumasz, Souza – Szalpingidisz, Gilberto Silva, Gabriel, Simao – Ivanschitz, Spiropulosz.
Inter: Julio Cesar – Maicon, Cordoba, Materazzi, Maxwell – Zanetti, Cambiasso, Muntari – Quaresma, Ibrahimovic, Mancini.
Quaresma valósággal berobbant az Interbe – Pireuszban is villanthat (Ansa)
c-csoport
Basel-Sahtar Doneck
Bázel, St. Jakob-Park. Vezeti: Hauge (norvég)
Barcelona-Sporting
Barcelona, Camp Nou. Vezeti: Duhamel (francia)
Várható kezdőcsapatok
Barcelona: Valdés – Daniel Alves, Puyol, Márquez, Sylvinho – Yaya Touré, Iniesta, Xavi – Henry, Messi, Eto’o.
Sporting: Rui Patrício – Abel, Tonel, Anderson Polga, Caneira – Moutinho – Rochemback, Izmailov, Romagnoli – Yannick, Derlei.
d-csoport
PSV Eindhoven-Atlético
Eindhoven, Philips stadion. Vezeti: Rosetti (olasz)
Várható kezdőcsapatok
PSV: Isaksson – Salcido, Brechet, Marcellis, Pieters – Mendez, Simmons, Culina, Afellay, Dzsudzsák – Koevermans.
Atlético: Coupet – Perea, Ujfalusi, Heitinga, Lopez – Luis Garcia, Assuncao, Maniche, Simao – Forlán, Agüero.
Marseille-Liverpool
Marseille, Vélodrome. Vezeti: Plautz (osztrák)
Várható kezdőcsapatok
Marseille: Mandanda – Bonnart, Hilton, Zubar, Taiwo – Cana, Cheyrou – Kone, Ziani, Ben Arfa – Niang.
Liverpool: Reina – Arbeloa, Carragher, Skrtel, Dossena – Mascherano, Alonso – Kuyt, Gerrard, Babel – Torres.