A Magyar Kábel Művek (MKM) Rt. tavaly tovább növelte árbevételét, így a privatizáció óta gyakorlatilag megháromszorozta forgalmát. Az 1993. végi magánosítás után, amikor a társaságban a Siemens 80 százaléknál nagyobb részesedést szerzett, és erősen centralizálta a vállalatot, a vezetés indokoltnak látta egységes, a vállalat valamennyi területét magában foglaló ISO-szabvány megszerzését. Ez különösen az évről évre növekvő export miatt vált fontossá: tavaly a társaság árbevételének közel 60 százaléka külföldi, összesen 36 országbeli értékesítésből származott. A cég balassagyarmati, budapesti, kisteleki és szegedi kábelgyára már 1994-ben önállóan megszerezte a minőségi tanúsítványokat. Az ISO 9001-es szabvány követelményeinek most már egészében is eleget tevő vállalatcsoportnál – az erről szóló okmányokat hétfőn adták át – ma 1354-en dolgoznak. Az MKM jegyzett tőkéje 1993 végén 5,28 milliárd forint volt. A Siemens az MKM megvásárlásakor 1,1 milliárd forinttal emelte a tőkét, amelyet azóta 1,23 milliárd forintnyi tárgyi apporttal egészített ki. Az elmúlt három évben több mint négymilliárd forintot költöttek beruházásokra.
- 20:05 „Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés”
- 19:18 Beszakadt alattuk a jég, belefulladt a kiskorú testvérpár egy víztározóba Romániában
- 19:04 Idén ezek a szuper játékok rabolták el a legtöbb szabadidőnket
- 19:02 Schóbert Norbi: Ha kitör a háború, nem csak attól kell félnünk, hogy elviszik a gyerekeinket Ukrajnába...
- 18:44 Kyrgios a világelső Szabalenkát legyőzve nyerte meg a nemek harcát
- 18:34 Putyin megint felhívta Trumpot, mielőtt Zelenszkijjel találkozna
- 18:19 Durva számlát kaphat a fagyok után, ha elmulasztja ezt a lépést
- 18:05 Nincs lejátszva a meccs: bárki megnyerheti még az új űrversenyt
- 17:55 Külföldön állítják: idő előtt távozik a Győri ETO irányítója
- 17:35 Ez volt az egyik utolsó videófelvétel Brigitte Bardot-ról
- 17:30 „Megette az arcát” egy fertőzés, miután autóbalesetet szenvedett a nő
- 17:27 Ezek a hatos lottó december 28-ai nyerőszámai
- 17:11 Nagy Feró: Mi hasznunk Ukrajna segítésében? Ha nagyon ágaskodunk, kapunk egy atombombát a nyakunkba!
- 16:59 Schóbert Norbi Molnár Áronnak: Ne jelöld meg a feleségem Putyin bombázása alatt
- 16:54 Törőcsik Zsófia: Döntened kell, elájulsz, vagy időben visszafordulsz
- 06:56 „Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
- 10:04 Kik is a magyarországi cigányok?
- 07:25 Molnár Áron Tóth Gabit parodizálva nevezte „kis öreg gengszternek” Pintér Sándort egy új videójában
- 16:27 65 éves kor felett megváltozik a bőrünk: ennyiszer érdemes zuhanyozni
- 17:35 Ez volt az egyik utolsó videófelvétel Brigitte Bardot-ról
- 10:53 Őrsi Gergelyt szíven ütötte a kormány karácsonyi ajándéka
- 15:57 Ki volt valójában Kádár János?
- 10:23 Az okostelefonja geolokációs adatai alapján találta meg karácsonykor elrabolt lányát egy texasi apa
- 17:11 Nagy Feró: Mi hasznunk Ukrajna segítésében? Ha nagyon ágaskodunk, kapunk egy atombombát a nyakunkba!
- 16:18 Putyin: Ha Ukrajna nem hajlandó a békére, erőszakkal fogjuk megoldani
