A Mátrai Erőmű Rt. visontai telepén keletkező tüzelési hulladék hosszú távú tárolásának kialakítására kapott megbízást az EGI Energiagazdálkodási Rt. az erőmű német tulajdonosaitól. Az erről szóló nettó 1,65 milliárd forint értékű fővállalkozói szerződést az érdekeltek kedden írták alá. A visontai erőműben villamos energia termelésére felhasznált lignit elégetésekor a környezetet súlyosan szennyező, nehézfémet tartalmazó hulladék keletkezik. Az EGI saját fejlesztésű, úgynevezett sűrűzagy technológiája alkalmas arra, hogy a pernyét és a salakot a lehető leggyorsabban és legolcsóbban elszállítsák, és a szomszédos Őzse-völgyben tárolhassák. A német RWE-EVS konzorcium kezében lévő erőmű üzemidejének tervezett vége 2015-re esik. Az EGI technológiája lehetővé teszi, hogy a szennyező anyagokat addig biztonságosan tárolják. A jövő szeptember végére elkészülő környezetvédelmi beruházás az EGI számára referencia értékű – hangsúlyozzák a cég vezetői, akik tavaly júliusban kaptak megbízást jelenlegi feladatukra a társaság német tulajdonosától, a GEA-tól. A szűkülő piaci lehetőségekkel küszködő magyar vállalat azóta csaknem 160 millió márka értékű megrendelést szerzett, ez többszörösen meghaladja az előző évit.
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
