A Duna-Majna-Rajna víziútrendszer megnyitása óta a hazai folyami áruszállítási piacon jó néhány külföldi érdekeltségű fuvarozó jelent meg. Ezek magyar lobogót használhatnak, ha legalább felerészben itt bejegyzett cég tulajdonában vannak. A piac ugyanakkor teljesen liberalizált, nem jelent versenyelőnyt a nemzeti színű zászló. Mennyiségét tekintve a hazai áruszállítás 50 százaléka német és holland fuvarozóké, a maradék több mint fele pedig a Mahart üzlete. Utóbbi tavaly 1 millió tonnányi árut szállított, szinte kizárólag hazai megrendelésre. A nagyságrendek érzékeltetésére csak annyit: a Duna-Majna-Rajna vízi út északi-tengeri kikötőjében, Rotterdamban évente 300 millió tonna árut rakodnak.) A Mahartnak három motoros önjáró hajója van, amivel minden akadály nélkül kelhet át a Majna-csatornán a Rajnára, illetve vissza. A kapacitásának viszont döntő hányada a vontató-, illetve tolóhajó, valamint a bárka, az uszály, amiről a csatorna bejáratánál át kell rakodni – ez pedig a szállítási költségeket 10-15 százalékkal megnöveli. A Fekete-tenger irányában viszont használhatók a kisebb eszközértékét jelentő vontató-, illetve tolóhajók. Miután a tömegáru szállítása az utóbbi években Európában visszaesett, a Mahart is az új megoldásokat keresi, a konténeres- és a gépkocsiszállítás terén.
- 22:08 Valóban a Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
- 21:55 Őrület a Bundesligában: 12 perc alatt benyeltek három gólt, majd jött egy kiállítás, és a végén 4-3-ra nyertek
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.29.
- 20:57 A Fradi EL-ellenfele az Old Traffordon oktatta a MU-t
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 20:26 A hőhullámok elveszik a poszméhek szaglását
- 20:11 A Fradi brazilja csereként beállva 17 perc alatt mesterhármast hintett a Puskás Akadémia ellen
- 20:06 „Ez nem a kalandorok növénye” – szüretelik az aszálykedvelő pisztáciát Köveskálon
- 19:42 USA: 37 terroristát öltek meg amerikai légicsapások Szíriában
- 19:32 Élre állt a Kozármisleny, kiesőhelyen a Honvéd az NB II-ben
- 19:28 Videón, ahogy egy farkas elviszi Tommy Lee kutyáját
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 18:03 Kihagyott és belőtt tizenegyes, piros lap és 96. perces győztes gól a Fehérvár-Paks meccsen
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 15:45 Gulyás Gergely: Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt
- 12:14 Trump-ima, gigászi Korán és manhattani napfelkelte a hét legizgalmasabb képein
- 11:41 Hidvéghi Balázs váltja Dömötör Csabát a Miniszterelnöki Kabinetirodában
- 16:52 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 09:32 Karsai Dániel utoljára arról írt, hogy ő nem szeretne sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni
- 10:04 Kivégezték az ártatlanságát bizonygató férfit, pedig az ügyészség és az áldozat családja is ellenezte az ítélet végrehajtását
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 10:19 X-Faktor: Három esélyt is kapott a mentoroktól egy versenyző, végül Majka vezette le a színpadról
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!