Foci

NB 1, 27. forduló – edzői értékelések 2.0.

Prukner László a máltai Justin Habert dicsérte a Szolnokon aratott győzelmet követően. Véber György rózsaszín lufiról beszélt.

Egyetlen meglepetés született a labdarúgó Monicomp Liga szombati játéknapján: a Pápa hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Siófoktól. A balatoni együttes sikerével négy pontra növelte a különbséget a már kiesőhelyen álló MTK-val szemben.

„Talán jól jövünk ki a vereségből. Játékos, edző, vezető és szurkoló elgondolkozhat azon, hogy két és fél éve egy rózsaszín lufiban lebegünk. (…) Ki kell mondanom, hogy nincsenek győztes típusú labdarúgóink” – mondta a Nemzeti Sportnak Véber György, a Lombard edzője, utalvar arra, hogy a nagy áttörés ezúttal sem sikerül a gárdának – már csak a 12. helyen állnak.

„Jó csapatot, jó időben vertünk meg. Azért a labdarúgóinkat óva inteném attól, hogy elhiggyék, máris bent maradtunk. (…) A találkozó előtt belementem volna a döntetlenbe” – hangzott el ugyanezen a fórumon ifj. Mihalecz Istvánnak, a Siófok vezetőedzőjének nyilatkozata.

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Pápa, 1500 néző, vezette: Iványi
Pápa – Siófok 0-1 (0-0)
Pápa: Szűcs – Nagy, Dlusztus, Supic, Németh – Zulevs (Tóth, 54.), Gyömbér, Bárányos – Rebrik (Bali, 76.), Maric, Palkó (Szabó, a szünetben). Vezetőedző: Véber György
Siófok: Molnár – Mogyorósi, Fehér, Graszl, Novák – Csordás (Isaac, 90.), Kecskés, Tusori, Melczer (Katona, 76.) – Honma, Délczeg (Csermelyi, 65.). Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
Gólszerzők: Csermelyi (79.)
Sárga lap: Dlusztus (34.), Zulevs (42.), illetve Graszl (32.), Mogyorósi (44.)
Piros lap: Dlusztus (53.), illetve Graszl (75.)

A Ferencváros kínkeserves győzelmet aratott Szolnokon, ahol Zsolnai Róbert fejesei révén mindig felkapaszkodott a hazai csapat. A végén maradt a félidőre kialakuló 3-2-es eredmény, amellyel a Fradi fellépett a dobogóra, a Szolnok viszont visszalépett – a másodosztályba.

„ A második félidőben elveszítettük a mérkőzés ritmusát, kontrákra rendezkedtük be, de a kapussal szemben összeestünk. A Szolnok megérezte a lehetőséget, a felívelt labdákkal nagy nehézségeket okozott nekünk. Ha Justin nem véd ilyen jól, bármi lehetett volna” – volt őszinte Prukner László, a zöldek mestere.

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Szolnok, 4000 néző, vezette: Berger
Szolnoki MÁV FC – Ferencváros 2-3 (2-3)
Szolnok: Melnicenko – Milicic (Lengyel, 26.), Djurovic, Máté, Vukomanovic – Fitos (59.), Némedi, Jokic (Antal, 83.), Búrány – Gosic, Zsolnai. Vezetőedző: Simon Antal
Ferencváros: Haber – Balog, Csizmadia, Tutoric, Rodenbücher – Rósa (Józsi, 70.), Junior, Stanic (Dragóner, 81.), Morales – Pölöskey (Abdi, 69.), Schembri. Vezetőedző: Prukner László
Gólszerzők: Zsolnai (22., 45.), illetve Pölöskey (20.), Schembri (23.), Rósa (43., 11-esből)
Sárga lap: Gosic (26.), Djurovic (43.), Lengyel (53.), Némedi (64.), illetve Rósa (60.), Junior (79.), Morales (89.)

„Két ellentétes félidőt láttunk, az elsőben eldőlhetett volna, a másodikban megfordulhatott volna a meccs. Nagy egyéni hibákat követtünk el, nem is láttam még olyat a futballpályákon, hogy rutinos játékosok nem tudják, hogy mit csinálnak” – mondta Simon Antal, aki a találkozó után elmondta, a vezetők nem várták, hogy tíz pont hátrány után bent maradjon a csapat, ettől függetlenül mindenki ezért küzdött.

A Paks ismét bizonyította, lendületben van, ezúttal az Újpestet verte meg az Európa Liga-indulásért harcoló kiscsapat.

„A második félidőben ellenfelünk játéka ugyan jobb lett, de mindig benne volt, hogy egy kontratámadásból megszerezhetjük a győztes gólt. Ez sikerült is. Azért örülök a győzelemnek, mert a csapat megmutatta, hogy ha nem is mindig játszik jól, akár egy mérkőzésen belül is, de mindig van valaki, aki becsúszik, aki az utolsó pillanatban kisegíti a másikat” – tapintott rá a csapat sikereinek lényegére az egykori salgótarjáni mester, Kis Károly.

„A második félidőben aztán rátettünk egy lapáttal, sikerült az egyenlítés is, és úgy tűnt, hogy kézben van a meccs. Sajnos a játékvezető nem vette észre, hogy Ahjuperát a kapu előtt két kézzel rántották le. Ez a mezőnyben nyilvánvalóan szabadrúgás… Fájó ez a vereség, mert az első félidei teljesítményünk után feljavultunk, és a másodikban már jól futballoztunk, sok helyzetet dolgoztunk ki” – ezek már Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzőjének szavai.

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Paks, 1500 néző, vezette: Kovács
Paks – Újpest 2-1 (1-0)
Paks: Csernyánszky – Heffler, Éger, Fiola (Szabó, 80.), Sifter – Bartha (Böde, 54.), Báló, Sipeki, Vayer (Csehi, 57.) – Kiss, Magasföldi. Vezetőedző: Kis Károly
Újpest: Balajcza – Szokol, Dvorschák (Litauszki, a szünetben), Takács, Pollák – Lázár (Balajti, 83.), Mitrovic, Tajthy, Böőr – Balogh, Ahjupera. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Vayer (40.), Böde (86.), illetve Lázár (64.)
Sárga lap: Böde (87.), Magasföldi (90.), illetve Lázár (69.)

Rég mutatott annyira unalmas és pontatlan focit a Debrecen és a Kaposvár, mint kettejük meccsén, nem véletlen, hogy nem született gól a találkozón.

„ Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés lesz . Nagyon jó csapatnak tartom a Kaposvárt, főleg itthon harcosak, rengeteget futnak, és ezt be is bizonyították. Voltak hibáink az összjátékban, úgy gondolom, óriási ziccert alakítottuk ki Kulcsár révén, ezt be kellett volna lőni, akkor megnyerhettük volna a mérkőzést. Sajnos nem sikerült, a mai meccsből ennyit tudunk kihozni” – mondta Kondás Elemér, aki két győzelem után két döntetlennel jelentkezett a Loki kispadján.

„ Az eredmény ellenére nézhető mérkőzés volt” – mondta Sisa Tibor somogyi részről. „Azt el kell ismernem, hogy nagyobb helyzete a Debrecennek volt, de úgy gondolom, több lehetőségünk azonban nekünk. A döntetlen szerintem reális eredmény.”

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Kaposvár, 3000 néző, vezette: Kassai Viktor
Kaposvári Rákóczi – Debreceni VSC-TEVA 0-0
Kaposvár: Kovács – Okuka, Bank, Zsók, Gujic – Pavlovic (Farkas, 88.), Hegedűs, Pedro, Balázs – Oláh (Javad, 83.), Peric (Grumic, 70.). Vezetőedző: Sisa Tibor
Debrecen: Novakovic – Nagy, Simac, Mijadinoski, Fodor – Kulcsár (Illés, 64.), Bódi (Salami, 88.), Yannick (Dombi, 79.), Ramos – Szakály, Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Sárga lap: Okuka (38.), illetve Bódi (32.), Illés (71.), Coulibaly (72.)

A Haladás ellentmondást nem tűrő győzelmet aratott a Vasas felett, nem véletlen, hogy Aczél Zoltán elégedett volt a meccs 3-0-s végeredményével, de azért hasogatta a szőrszálakat is:

„ Az első harminc percben bosszantóan gyengén futballoztunk. Találtunk egy gólt, majd megdupláztuk előnyünket, így az első félidő utolsó negyedórája a miénk volt. Fordulás után ziccereket hibáztunk, ám hiába volt mezőnyfölénye a Vasasnak, igazi helyzetet nem tudtak kialakítani.”

„ A találkozó elején ijedt volt a Haladás, mi pedig kétszer is nagy helyzetben hibáztunk. Ugyancsak hibát követtünk el az első gólnál: közel 40 métert szállt a labda és nem ért bele senki, majd a másodiknál is. Akkor a kijelölt ember maradt le Orossról. A második félidőben többet volt nálunk a labda, de a ziccereket a Haladás hagyta ki” – értékelte a szombathelyi kilencven percet Komjáti András, a Vasas vezetőedzője.

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Szombathely, 5000 néző, vezette: Solymosi
Haladás – Vasas-Híd 3-0 (2-0)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky (Lengyel, 7.), Tóth – Sluka (Nagy, 60.), Rajos (Irhás, 72.), Iszlai, Halmosi – Kenesei, Oross. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Vasas: Németh – Balog, Arnaut, Gáspár, katona – Kulcsár, Kovács, Lisztes (Németh, 57.), Rezes – Lázok, Szilágyi. Vezetőedző: Komjáti András
Gólszerzők: Oross (30., 34., 90.)
Sárga lap: Kenesei (85.), illetve Németh (76.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik