Magyarország jelentős szerepet kíván vállalni a romániai bankok privatizációjában – hangsúlyozta romániai tárgyalásain Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter. A magyar befektetések eddig 38 millió dollárt tettek ki, de ez az érték a román privatizáció felgyorsulásával jócskán emelkedhet. Az idén júliustól hatályba lépett CEFTA-megállapodás értelmében a két ország kereskedelmi forgalmában szereplő ipari termékek háromnegyede már vámmentes, a többi termékcsoportban pedig 2001-ig bontják le a vámokat.
Izraellel jövő januártól lép hatályba a Natan Sharansky izraeli ipari miniszter itteni látogatása során a múlt héten megkötött szabadkereskedelmi megállapodás. Ennek értelmében a magyar iparcikkek 97 százaléka vámmentessé válik, a mezőgazdasági exportban meghatározó termékekre pedig kedvezményes kontingenst alkalmaznak. A fokozott izraeli érdeklődést jelzi, hogy az onnan származó befektetések mértéke hazánkban meghaladta a 400 millió dollárt.
A Közel-Kelet energiabiztonsági szempontból kiemelten fontos az ország számára – hangsúlyozta a térségből hazatérve T. Asztalos Ildikó ipari államtitkár. Szíria jelentőségét az adja, hogy a Mol 1996-ban kutatásra vagy kitermelésre 10 millió dollár értékű koncessziót nyert ott. Irakban – az ENSZ-embargó miatt – 144 millió dolláros állami kintlévőség fagyott be. A magyar látogatás célja éppen az volt, hogy az adósság visszafizetésének lehetőségeit firtassa, valamint azt: miként lehetne az ENSZ által engedélyezett csatornákon mezőgazdasági és gyógyszeripari termékeket odaszállítani.