Hivatalból indított eljárást a rendőrség garázdaság gyanújával a Hallgatói Hálózat (HaHa) hétfői debreceni rendezvénye kapcsán, amelyet futballszurkolók zavartak meg – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Juhászné Kiss Katalin elmondta, hogy a rendezvényt nem jelentették be előre, de erre nem is volt szükség. A rendőrség azonban kétfős rendbiztosi szolgálatot küldött a helyszínre.
A kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozó hallgatói fórumon megjelenő tucatnyi futballszurkoló azt kérte számon a HaHa tagjain, hogy azok korábban a debreceni stadionberuházás ellen emeltek szót. A vita káromkodásba és ordítozásba torkollott, de ütésekig nem fajult.
A diákok nem akartak rendőrségi ügyet
Juhászné Kiss Katalin elmondta, hogy a szervezők a szurkolók magatartása, fellépése miatt nem tettek feljelentést, nem kezdeményeztek eljárást.
A rendőrségi sajtós azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy miután a szervező nem kérte, rendőri intézkedés sem volt. A rendbiztosi szolgálat törvényesen, szakszerűen járt el – tette hozzá Juhászné Kiss Katalin.
Korábbi hírek szerint feljelentés alapján indult rendőri vizsgálat, és kihallgattak pár diákot, illetve a legfőbb hangadó futballszurkolót is.
A haon.hu közben közzétette szó szerint a vitát, amelynek egyik kritikus mondata az volt: „Ha te a szádra veszed a debreceni futballstadiont, az egy rohadt egészségtelen dolog.”
