Bár a lakosság reáljövedelme az utóbbi években csökkent, a Szerencsejáték Rt. árbevétele tavaly jelentős mértékben nőtt, s a társaság forgalma várhatóan az idén is meghaladja majd a tervezettet. Az 1996-os árbevétel – az egy évvel korábbihoz képest 29 százalékkal gyarapodva – elérte a 29 milliárd forintot, így a forgalom a társaság addigi 6 éves története során első ízben reálértékben is emelkedett. Az idei bevétel Pongrácz Antal elnök-vezérigazgató szerint 37,3 milliárd forintra rúg majd. A javuló eredményesség a társaság 1995-ben megfogalmazott középtávú üzleti stratégiájának helyességét igazolja. Ennek keretében több új játékformát vezettek be, amelyek közül a legfrissebb a november 24-én útjára indított, Tippmix nevű, bukmékeri jellegű sportfogadás. E játék adójának 50 százaléka a magyar sport támogatását szolgálja, így jövőre számottevően nő a Szerencsejáték Rt. bevételeiből az e célra fordított összeg. Az idén a totó teljes játékadóját, a sorsolásos játékok adójának 12 százalékát, valamint a társaság szponzori támogatásainak 35 százalékát utalják át a sportszámlára. Ez a ma mintegy 1 milliárd forintot kitevő összeg 1998-ban 1,4-1,5 milliárd forintra bővülhet. Várhatóan hasonló módon gyarapszik az állam számára fizetett osztalék is, amely az 1996-os 1 milliárd forintról ebben az évben 1,2 milliárdra, 1998-ban pedig 1,4 milliárdra nő.
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 14:14 Gyászol a magyar vízilabda, meghalt Domján Árpád
- 13:57 A nyílt utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét az Onkológiai Intézet főorvosa
- 13:56 A rendőrség megszüntette az eltiltott kecskeméti pap elleni nyomozást
- 13:54 Az Amerikai pite onlyfansező sztárja egy hét alatt 1,2 millió dollárt keresett: állítólag „nevet szerzett magának”
- 13:52 A választások előtt a Fidesz kőbányai jelöltjét támogatta a 100 milliós NKA-támogatást nyerő Deák Bill Gyula
- 13:42 Meglepő változtatás jön a vébére, egy egyszerű mozdulatért villanhat a piros
- 13:15 Ijesztően alacsony a Balaton, a Velencei-tó és a Duna budapesti vízszintje is
- 13:11 Rossmann Automata: új fejezetet nyit a drogériai kiskereskedelemben a Rossmann
- 13:08 Nosztalgikusan indul az idei Sziget: a nulladik napon a Morcheeba, a Faithless és Korda Györgyék is színpadra lépnek
- 12:59 Ők lesznek a Fidesz frakcióvezető-helyettesei
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 12:44 Nyomozást rendeltek el az ukrán pénzszállítók jogellenes fogva tartása miatt
- 12:27 „Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
- 12:22 A DK sajtósa körüzenetben jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a párt, a DK szerint csak félreérthetően fogalmazott
- 06:32 Kifakadt a zuglói fideszes: Radics Bélával példálózva jelentette ki, hogy nem kér ebből a megújulásból
- 07:00 Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt
- 07:34 Medián: A választás után máris egyre többen tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra
- 05:45 Hogyan tudnád megoldani ezt a Demjén Ferenc-kvízt?
- 05:30 Nagy Túrakvíz: mennyire ismered az erdei szabályokat?
- 05:22 Ismered a magyar sportlegendákat? Ebből a kvízből kiderül!
- 09:22 Volt gyermekvédelmi vezető: Azt mondták, elnézik nekem, ha 28 millió helyett 8 millióból újítom fel a tetőt és a többit a gyerekekre költöm, csak lépjek be a pártba
- 12:22 A DK sajtósa körüzenetben jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a párt, a DK szerint csak félreérthetően fogalmazott
- 11:37 Érdemtelenségre hivatkozva kirúgta a GVH a választás előtt kitálaló közgazdászát
- 09:13 A Szőlő utcai túlélő kiakadt Tuzson újrázásán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
