A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése, illetve a feketegazdaság visszaszorítását célzó intézkedések a kormány határozata ellenére kimaradtak a jövő évi adótörvényekből – hangzott el a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének tájékoztatóján. Vadász Iván adószakértő szerint a vállalkozások adminisztrációs kötelezettségei – főleg a tb-reform miatt – nem csökkennek, hanem inkább növekszenek. A feketegazdaság visszaszorításának szándéka annak ellenére sem igen lelhető fel a törvényekben, hogy az egyesület több javaslatot is eljuttatott ezzel kapcsolatban a pénzügyi tárcához. Indítványozták például, hogy a közhiteles cégnyilvántartás tartalmazza az egyéni vállalkozók adatait is, s hogy ez az adathalmaz telefonon is hozzáférhető legyen bárki számára. Javasolták továbbá, hogy a közteher-fizetési kötelezettség teljesítésének igazolására hozzanak létre egy új okmányt, amelyet kérésre minden vállalkozónak gyorsan – akár 24 óra alatt is – ki tudnak adni. Ezzel együtt kötelezzék arra a költségvetési szerveket, önkormányzatokat és az állami tulajdonú vállalatokat, hogy csak az ilyen okmánnyal rendelkező cégekkel szerződjenek. Véleményük szerint az is segítené a feketegazdaság felszámolását, ha a megrendeléseket elnyerő vállalkozásoknak megtiltanák, hogy alvállalkozók láncolatát alkalmazzák.
Zara László, az egyesület elnöke a készpénzforgalmat korlátozó rendelkezéseket bírálta, melyekkel kapcsolatban egyébként az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az egyesület szerint jogsértő az az adóhivatal által követett gyakorlat, amely a június 30-ai nagy összegű készpénzfizetéseket is szankcionálja, s nemcsak a július elsejét követően teljesítetteket. Az elnök egyébként úgy tudja, hogy a pénzügyi kormányzat módosítja az ezzel kapcsolatos kormányrendeletet.
Az illetékes törvény több homályos megfogalmazást is tartalmaz az osztalékadóval kapcsolatban – fejtette ki Kerekes Anikó alelnök. Így még az adótanácsadók számára sem egyértelmű, hogy miként kell eljárni, ha egy magánszemélynek több vállalkozásban van osztalék típusú jövedelme. Arra a kérdésre is nehéz választ adni, hogy hogyan kell elszámolni az osztalékelőleggel, s mikor fogja megkapni a magánszemély az 1997-ben esetleg nagyobb mértékben levont – azóta alkotmányellenesnek kimondott – adóelőleget, vagy annak különbözetét.
