Gazdaság

ÁSZ KONTRA BB-CSOPORT – Feljelentő mód

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentette a Budapest Bank (BB) és a Polgári Bank (PB) két-két vezetőjét, mivel vizsgálatuk során bűncselekmény alapos gyanúja merült fel. Singlovics Béla, a BB vezérigazgatója visszautasította a vádakat. A Bankszövetség szerint szakmailag nem megalapozott az intézkedés.

Singlovics Béla, a BB vezérigazgatója a napilapokból tudta meg, hogy – egykori helyettese, Siklós Jenő, valamint a PB volt vezérigazgatója és helyettese, Jaloveczky László és Köves József mellett – az ÁSZ őt is feljelentette. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés gyanújával megvádolt vezetők névsorából a legutolsó információk szerint hiányzik Bokros Lajos, aki 1991-től igazgatta a BB-t, 1995 márciusától pedig pénzügyminiszterként a bank állami tulajdonosának képviseletében járt el.

Nyikos László, az ÁSZ alelnöke a távirati irodával azt közölte: a feljelentés alapvetően ugyan a korábban BB-tulajdonú PB működése okán fogalmazódott meg, ám kapcsolatos az egykori anyabank egészének ténykedésével is. Singlovics Béla keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: az elmúlt két és fél évben nem kevesebb mint 17 hatósági vizsgálat „tárgya” volt a BB-csoport (egyebek mellett a volt Állami Bankfelügyelet, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda, az ÁSZ és egy parlamenti vizsgálóbizottság is járt náluk), ám a végső megállapítások egyetlen esetben sem állapítottak meg problémákat a BB működésével kapcsolatban. Ráadásul – jegyezte meg – a számvevőknek nincs is joguk ilyen következtetésre jutni: ez kizárólag a tulajdonosok privilégiuma.

A vezérigazgató jogi képviselője, Orosz Balázs , bár nem ismeri részletesen a „vádpontokat”, úgy vélte: az ÁSZ lépésének hiányzik a ténybeli alapja. A hanyag kezelést ugyanis csak olyan személy követheti el, akinek a kezelési vagy a fel-ügyeleti kötelezettségei törvényen alapulnak. Márpedig Singlovicsot és Siklóst is a BB közgyűlése választotta be a bank igazgatóságába.

A Bankszövetség elnöksége mindenekelőtt azt sérelmezte, hogy a PB ügyében folytatott vizsgálódásukat követően az ÁSZ vezetői úgy vontak le következtetéseket, s tettek azok alapján feljelentést, hogy sem az érintettek, sem az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, sem a Magyar Nemzeti Bank véleményét nem kérték ki. A szövetség részéről kifogásolták azt is, hogy a feljelentés akkor került nyilvánosságra, amikor még nem született döntés a rendőrségi eljárás megindításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik