A processzorok fejlődése két törvényt követ. A technológia-gazdasági törvényszerűséget Gordon Moore, az Intel egykori alapítója állapította meg, amikor 1995-ben kimondta: a processzorokba épített tranzisztorok száma minden 18 hónapban megduplázódik. Az elmúlt évek során ez az eredetileg memória áramkörökre érvényes előrejelzés a processzorokra, illetve szinte minden integrált áramköri lapkára érvényes lett, és az elméleti határ eléréséig – várhatóan körülbelül 5 molekula/tranzisztor méretig – igaz is marad. A másik szabály már tisztán gazdasági jellegű. Eszerint az elemméret csökkentésével az annak előállítására szolgáló gyár létesítésének költsége is szinte exponenciálisan nő. Ez – mivel a gyártóknak meghatározott profitot kell hozniuk- súlyos következményekkel járhat. A gyártás – bármennyire is nem jó ez szinte senkinek sem – egyre kevesebb cég kezében összpontosul: azokéban, amelyek elő tudják teremteni és hatékonyan képesek működtetni a megfelelő tőkét. (Ennek a folyamatnak a része az is, hogy a Motorola a közelmúltban bejelentette: kiszáll bizonyos memórialapkák piacából és felszámolja ez irányú gyártó és fejlesztő kapacitásait.)
- 08:28 Triplázva döntött rekordot a Milan tinije, Capello mégis leszúrta
- 08:05 A Fehér Ház utasítására korlátozhatták az ukrán drónokhoz szükséges kulcstechnológiát
- 08:00 Kerítésre akasztották a drogot, ráadásul átlógott a szomszédhoz
- 07:44 61 pártot szüntetne meg az ügyészség
- 07:05 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 07:00 Megrázták Lengyelországot az iskolai késes támadások
- 06:58 Trump: Zelenszkijjel nem jó tárgyalni, nem rajongok érte
- 06:57 Felhős-ködös reggel után napsütésbe vált az időjárás
- 06:46 Korábban skizofréniával diagnosztizálták a tigris ketrecébe beugró férfit
- 07:00 Kéreg: új közösségi kezdeményezés segíti a magyar erdők védelmét
- 06:37 Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 06:00 Ültessük, vagy ne ültessük? Szakértő oszlatja el a tévhiteket a hazai bambuszokról
- 05:57 Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 19:54 Súlyos válságba került a fővárosi belgyógyászati ellátás
- 15:50 A Publicus megmérte, mi lenne, ha vasárnap elnökválasztás lenne a Budapesti Ügyvédi Kamarában
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 17:33 Ruszin-Szendi javaslatára felmentettek egy katonai titkosszolgálati dandártábornokot
- 20:20 Zachariassen-duplával száguld tovább a Fradi az Európa Ligában
- 21:24 Jelzésértékű döntés született egy 260 lakásos, otthon startos lakóparkról
- 16:38 Kövesdi Veronika vezeti majd az NMHH-elnök kabinetjét, a két elnökhelyettesről is döntött Polyák Gábor
- 23:35 „Teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére” – nem mindennel elégedett a Fradi edzője
- 20:47 Már a kormányváltás előtt bezuhant a Bayer Construct bevétele
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
