Foci

Kupagyőztes a Kecskemét

Tomiszlav Szivics együttese Foxi triplájával verte a Videotont a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében.

A bajnokság megnyerése után a Magyar Kupa elhódítására, ezzel a duplázásra készült a Videoton együttese, míg az idén 100 éves KTE már a döntőbe jutással története legnagyobb sikerét érte el, de természetesen nem szerettek volna megállni a végső cél kapujában.

A Videotonnál vasárnap bejelentették, hogy Mezey György helyett nyártól Paulo Sousa irányítja a fehérváriakat, így a játékosoktól “búcsúajándéknak” is megtette volna a kupa elhódítása.

Ennek ellenére már a finálé második percében érkezett a hidegzuhany a Vidi nyakába: Tököli cselezgetett az alapvonalhoz közel a jobb oldalon, a hosszú sarokhoz ívelt egy beadást, az őrizet nélkül maradt Foxi pedig a kapuba fejelt (1-0). A másik oldalon majdnem érkezett a válasz, Polonkai veszélyes lövése egy védőről pattant a kapu mellé.

Vezető találata ellenére nem állt le a Kecskemét, és ennek meg is lett az eredménye. Tököli csapta be Vaskót, az ötös vonalában keresztbe gurított, az érkező Foxinak pedig már nem okozott problémát a kapuba találni (2-0). Tomiszlav Szivics együttese nagyon meglepte ellenfelét, és kérdéses volt, hogy a Vidi mihez kezd kétgólos hátrányban.

Nos, Mezey György csapat feljavult, előbb Nikolic, majd Alves szépíthetett volna, de a szünetben ennek ellenére kijelenthető volt, hogy megérdemelten vezetnek a lilamezesek.

A második félidő elején azonban már senki sem mentette meg a kapott góltól a Kecskemétet: Alves készült lövésre, a hátulról érkező Cukic viszont megelőzte, és Ribánszki felett a saját kapujába emelt (2-1).

A Vidi nem tudott komoly nyomást helyezni ellenfelére, nem véletlen, hogy a KTE ismét helyzeteket tudott kialakítani. A 63. percben érdekes jelenetnek lehetett szemtanúja a szurkolósereg, Litsingi próbálkozását bravúrral hárította Sebők, mire Tököli ráförmedt a csapattársára, amiért nem passzolt inkább neki. Mindkét vitatkozó játékos sárga lapot kapott.

Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt úgy tűnt, eldőlt a találkozó. Ebala indult meg a jobb szélen, középre passzolt labdájára Foxi érkezett, és mesterhármast szerezve a kapu jobb oldalába lőtt (3-1).

A megnyugtatónak tűnő előny ellenére a kecskeméti védelem szerencsétlenkedett egy sort, a kifutó Ribánszky kiejtette kezéből a játékszert, Nikolic pedig köszönte szépen, és a kapuba emelt (3-2).

Az eredmény ezután már nem változott, így a Magyar Kupa győztese 2011-ben a Kecskeméti TE-Ereco! A klubnak – amely napra pontosan három éve jutott fel az élvonalba – ez az első kupasikere. A KTE az Európa Ligában indulhat majd, mai sikerüknek köszönhetően csak a selejtező második körében kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Nem mindenki öröme volt azonban felhőtlen a csapatnál: a mérkőzésen csapattársával vitába keveredő Tököli Attila a Sport24 helyszíni tudósítója szerint nem ment ki a kupátvételhez, pedig valakit még be is küldtek érte (később kiderült, doppingvizsgálatra vitték a támadót).

A kupát Schmitt Pál köztársasági elnök adta át, míg Kovács Árpád, az MLSZ elnökségének tagja, illetve Vági Márton főtitkár átnyújtotta az érmeket, valamint az öt millió forintos pénzjutalmat jelképező táblát.

A Magyar Kupa fináléja előtt két megyei I. osztályban szereplő alakulat is összecsapott: a korábban Szabadföld Kupának nevezett SportM Kupa döntőjében a Győrszemere 4-1-re legyőzte a Bárándot. Ebben a sorozatban egyébként a Magyar Kupában legjobban szerepelt négy amatőr gárda küzdhetett meg egymással.

Eredmény – Magyar Kupa, döntő
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 5000 néző, vezette: Iványi Zoltán
Kecskeméti TE-Ereco – Videoton 3-2 (2-0)
Kecskemét: Ribánszki – Gyagya, Radanovic, Balogh B., Mohl – Cukic (Bertus, 91.), Ebala – Bori, Litsingi, Foxi (Savic, 93.) – Tököli (Dosso, 87.) Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Videoton: Sebők Zs. – Lázár, Lipták, Vaskó, Elek – Gosztonyi (Lencse, 68.), Farkas B. (Szakály D., 60.), Sándor Gy., Polonkai (Vasiljevic, a szünetben) – Nikolic, Alves. Vezetőedző: Mezey György
Gólszerző: Foxi (2., 14., 80.) illetve Cukic (48.-öngól), Nikolic (82.)
Sárga lap: Tököli (63.), Litsingi (63.) illetve Polonkai (40.)
Piros lap:
————————————————————————————-
Tomislav Sivic, a Kecskemét vezetőedzője:
“Nagy nap ez Kecskemét történetében. A bajnokságban a Videoton ellen elért 2-2-es döntetlen után hittem benne, hogy meg tudja csinálni a csapat és szerencsére a játékosok is elhitték, hogy képesek legyőzni a Videotont”.
Mezey György, a Videoton vezetőedzője:
“Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten nyerte meg a döntőt. A csapatom ma szárnyaszegetten és kellő motiváció nélkül futballozott.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik