Közélet

Súlyos baleset Szabolcsban, gyermek is sérült

Hárman sérültek meg Tiszabecs és Sonkád között.

Takács Judit, a katasztrófavédelmi szervezet szóvivője elmondta: a Fehérgyarmathoz közeli települések között egy személygépkocsi sodródott az árokba, az autó vezetőjét a mátészalkai és a fehérgyarmati tűzoltók feszítővágó segítségével mentették ki a járműből.

Másik három utast, két gyermeket és egy felnőttet az egységek a mentőkkel együttműködve kézi erővel emelték ki az összeroncsolódott kocsiból.

Fedor Rita, a szabolcsi rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a sofőrt súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba. Rajta kívül még egy gyermek sérült meg súlyosan, míg további egy utas könnyebben.
A rendőr főhadnagy közlése alapján a főútvonalon közlekedő személygépkocsi azért sodródott az árokba, mert vezetője félre rántotta járműve kormányát, hogy egy mellékútról kikanyarodó mezőgazdasági vontatóval elkerülje az ütközést.
A helyszínelés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta a főút Tiszabecs és Sonkád közötti szakaszát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik