A magyar háttéripar fejlesztése, az alkatrész-beszállítások növelése mellett a közös kutatás-fejlesztés és üzleti tevékenység is napirendre került a General Motors (GM) Corporation európai elnökének budapesti tárgyalásain. Richard M. Donally találkozott a miniszterelnökkel, a pénzügyi és az ipari tárca vezetőjével is. A világszerte erős expanziós politikát folytató GM magyarországi jelenlétének kiterjesztését egy közös munkacsoport létrehozásával kezdte, amely először e hét elején ült össze. A cél az, hogy a GM-hez tartozó Opel-gyárak mellett az amerikai konszern más profiljai számára is üzleti lehetőségek nyíljanak Magyarországon. A GM érdekelt lehet a telekommunikáció számos területén, az alkatrésziparban és az elektronikában is. A cég – amely eddig 700 millió márkát fektetett be a magyar gazdaságba – tavaly már 200 millió márka értékben vásárolt nálunk alkatrészeket és különféle szolgáltatásokat (1991-ben még csak 25 millió márkára rúgott ez az összeg). A GM a kelet- és közép-európai régióban az ezredforduló évében egymilliárd dollár értékű alkatrészgyártással számol, melyből Donally szerint a magyar beszállítók jelentős mértékben részesedhetnek. A térségben a GM másik nagy bázisa Lengyelország lehet, ahol az Opel összeszerelőüzeme jövőre kezdi meg működését.
- 09:01 Elgázolt egy embert a vonat Berettyóújfalun
- 08:56 Az USA és Kína megállapodott arról, hogy meghosszabbítják a kereskedelmi tűzszünetet
- 08:33 Egy nő bekristályozva próbált megkéselni egy arra sétálót a mezőtárkányi templomkertben
- 08:32 Megtalálták az iskolát, ahol Arisztotelész Nagy Sándort tanította
- 08:30 Ezt a szakmát tanulják ki legszívesebben a börtönök lakói
- 08:17 2099-ig eltiltották a vezetéstől az argentin csatárt
- 08:05 Direkt36: Belharc alakult ki a 4iG űrbiznisze körül az Orbán-kormányban
- 07:58 Eltörlik a belépési díjat Tiborczék budai elitklubjában
- 07:43 A történelemben először kapták magyarok a Gregori Aminoff-díjat
- 07:30 Tom Jones-kvíz: mindent tudsz a legendás énekesről?
- 07:22 Medián: a magyarok többsége maffiaállamként jellemzi az Orbán-rendszert
- 07:14 G7: Szijjártó Péter fotójával dekorálhatta irodáját a GVH elnökhelyettese, a hivatal szerint ez magánügy
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Termőre fordult a világ egyik legdrágább szarvasgombája Magyarországon
- 07:22 Medián: a magyarok többsége maffiaállamként jellemzi az Orbán-rendszert
- 18:23 Extrém alacsony a Tisza, de még így is meglepően mély a legmélyebb pontján
- 15:50 A Fidesz lényegében megerősítette, hogy a nemzetközi körözés alatt álló lengyel politikus miatt tartottak házkutatást az Alapjogokért Központnál
- 17:56 Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány Kiskunhalason, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre
- 15:28 „Nem tudta, ki vagyok” – Dolph Lundgren 61, felesége 22 éves volt, mikor először találkoztak
- 21:06 Felbontotta wolfsburgi szerződését Eriksen, aki kétszer is összeesett a futballpályán
- 15:50 „Ez egy mészárlás volt. Hentesként tudta, hogy hova kell szúrni. Esélye sem volt védekezni Jánosnak” – megszólalt a meggyilkolt önkormányzati képviselő rokona
- 20:38 Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra
- 18:01 Török Gábor: Fidesz nincs, de igény van rá
- 19:40 Hajnal Tamás: Bízom a klub gazdasági szakembereiben, hogy minden rendben van
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
