A Budapesti Közlekedési Vállalatot 1996. január elsejével alakította át a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat részvénytársasággá. Saját tőkéje ekkor 178,9 milliárd forint volt. Ennek döntő többsége tárgyi apportból állt (az ingatlanok értéke 114 milliárd forintot, a gépállományé pedig 60 milliárd forintot tett ki); a cég pénzeszközei csupán 426 millió forintra rúgtak. A BKV vezetése mindazonáltal nem tartja indokoltnak a forgótőke-állomány feltöltését, a cégnek ugyanis a menetdíjakból és a havonta folyósított állami és önkormányzati forrásokból folyamatos a bevétele. A cég saját tőkéje 1996. december végén 175,1 milliárd forint volt. Az idén összesen 10 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre a BKV. Ennek egy részét a Világbank 1,4 milliárd forintos hitele fedezi, s ezt egészíti ki a főváros, illetve a társaság saját forrása. A fejlesztések keretében egyebek közt – a cég 1,1 milliárd forintos saját része mellett – folytatódott a villamospálya felújítása, például a Nagykörúton és a Lehel úton. Összesen 2,2 milliárd forintból villamosokat és HÉV-szerelvényeket újítottak fel. Egy 1,3 milliárd forintos önkormányzati keretből korszerűsítik a Csepeli HÉV vonalát, s ugyancsak a főváros fedezi a 14-es villamos vonalának meghosszabbítását. A forgalomirányítási rendszert is fejlesztik, kétmilliárd forint értékben pedig különféle gépeket és építési berendezéseket vásárolnak. A BKV jármű- és gépparkjának egyharmada cserére, felújításra vár – ez becslések szerint mintegy 300 milliárd forintba kerülne. A modernizációra két évtizeden keresztül évente legalább 14 milliárd forintot kellene fordítani (miközben az elmúlt hét év alatt az ilyen jellegű fejlesztés összesen nem haladta meg a 10 milliárd forintot).
- 08:40 „Ezen a szinten teljesen elfogadhatatlan hiba” – Arteta élesen bírálta a tizenegyest visszavonó játékvezetőt
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 08:12 Rejtett útvonalat találtak a Marsra
- 08:01 A Tisza Párt nem vesz részt határon túli párt alapításában, állítja az alelnök
- 07:54 Medvét videóztak egy borsodi falu közelében
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 07:51 Nézők nélküli stadionban köszön el az élvonaltól a DVTK
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 07:34 Soha nem szabadulhat a betörő, aki vasrúddal vert félholtra egy házaspárt Miskolcon
- 07:33 Hann Endre: Orbán Viktor a korrupció miatt bukott meg
- 07:19 Dióssy Klári műsorvezetőként tér vissza a Ridikülbe
- 07:09 Egy jászberényi fideszes képviselő a könnyeivel küszködve beszélt arról, mennyire megalázónak tartja, hogy Pócs János beülhet a parlamentbe
- 07:04 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 06:35 Magyar Péter az EU-s pénzek lehívásáról: Az uniós intézmények vezetői minden támogatást megadnak
- 06:42 Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós keresetét Újbuda alpolgármestere ellen
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 06:30 A Porschéra menekült a futár a kutyák elől – nem kell megtérítenie a több ezer eurós kárt
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
