A Kossuth Rádió Krónika című műsorában hétfőn elhangzott: a három férfi közül az egyik turistának adta ki magát és útbaigazítást kért a kiszemeltektől.
Ekkor lépett oda a másik két férfi, akik azt mondták, hogy rendőrök, hamis bankjegyeket keresnek, ezért elkérték a náluk lévő pénzt, megnézték, majd kevesebbet adtak vissza. Az eddigi adatok szerint olasz turistáktól 900, kínaiaktól pedig 300 eurót loptak el.
A rendőrök két tettest az egyik akciójuk után a helyszín közelében elfogtak, társuk – akit tavaly év végén gyorsított eljárásban jogerősen szabadságvesztésre ítélték – szökésben van.