A magyarországi Siemens-csoport 1996-os összesített árbevétele elérte a 60 milliárd forintot, mérleg szerinti eredménye pedig – első ízben mutatva nyereséget – 1,67 milliárdot tett ki. A nyereséget a korábbi veszteségek kompenzálására, a likviditás helyreállítására és további beruházásokra fordítják. A jelenleg 23 érdekeltséget egyesítő, s több mint négyezer embert foglalkoztató hazai Siemens-csoport – amely az elektrotechnika és az elektronikai termékek hazai piacán elért 10 százalékos részesedését 15 százalékra szeretné növelni – a jövőben első számú hazai rendszerintegrátorként kíván fellépni. A csoport meghatározó tagjai közül az 1994-ben indult Siemens Rt. árbevétele 1996-ban elérte a 12,6 milliárd forintot – az idén 17,5 milliárd forintot terveznek. A hat éve alakult Siemens Telefongyár Kft. tavaly 17,3 milliárd forintot forgalmazott (az idei terv itt 18 milliárdról szól). A több mint 100 éves Magyar Kábelművek Rt., amely 1993 decemberében került a Siemens érdekeltségű Österreichische Kabelwerke GmbH (OEKW) tulajdonába, az elmúlt évi 24,2 milliárd után 1997-ben 27,5 milliárd forintos árbevételt tervez.
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.24.
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 20:19 Donald Trump vizsgálattal és vámokkal fenyegetőzik az EU-val szemben
- 19:33 Bűnösnek vallotta magát a georgiai fiatal, aki 14 évesen négy embert ölt meg egy iskolai lövöldözésben
- 19:18 Drónokat teszteltek Kijevben, Oroszország csapást mért
- 19:17 LeBron James olyan csapathoz igazolt, amely 43 éve nem volt NBA-bajnok
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 17:51 Most négy autó hajtott egymásba az M0-son
- 17:49 Máris bejelentette Kapitány István a Paks II. új vezérigazgatóját
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 14:47 Radics Béla: Voltak korábban itt olyan alakok, akikkel az ember nem szívesen iszik meg egy fröccsöt sem
- 07:54 A KNYF-ről belső e-mailben figyelmeztették Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt, hogy „ráéghet” az aranykonvojsztori
- 09:00 Titokban levideózta, hogy szexuális aktust folytat kiskorú lánnyal, majd eldicsekedett a házibuliban készített felvétellel
- 12:45 MÁV - ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 10:09 Hiába nyert a Fradi, nem érdekelte a holland újságírókat Borbély Balázs
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
