Közélet

Egyre több gyerekből lesz erőszakos bűnöző

fiatal bűnözők (fiatalok, iskolakerülés, bűnözés, alkohol, )
fiatal bűnözők (fiatalok, iskolakerülés, bűnözés, alkohol, )

A számok azt mutatják, a kamaszkort alulról súroló ifjúság körében egyre vonzóbbak az erőszakos bűncselekmények. A lopás már nem járja.

Kicsiket fenyegetnek késsel, nőket ütnek és rabolnak ki a nyílt utcán, zsarolják kortársaikat, időseket vernek félholtra. Súlyos bűnök ezek, az elkövetők pedig nagyon fiatalok. Szinte még gyerekek. Mindez csak néhány az elmúlt körülbelül másfél hét rémtetteiből. Úgy tűnik, hogy végképp leáldozott a „bolti nyalókalopásnak”, ezek a gyerekek, kamaszok, fiatal felnőttek már egészen más határokat feszegetnek. Arról, hogy ez valóban így van-e, szakembert kérdeztünk.

Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztályának vezetője a Hír24-nek elmondta, a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények számában nem történt drasztikus változás, az erőszakos  bűncselekményt elkövetők aránya azonban emelkedett. Bár még a tavalyi adatok nem állnak rendelkezésükre, a korábbi évek statisztikáiból látható, hogy az azt megelőző öt évben 29 százalékról 35 százalékra  nőtt az ilyen jellegű bűncselekményt elkövető fiatalkorúak részesedése.

Feszítővasat késre

Gyermekkorú társaiknál aggasztóbb a helyzet, az adatok azt mutatják, ők egyre inkább kacsintgatnak az erőszakos bűncselekmények felé. 2007-ben például még „csak” a 14 év alatti elkövetők 22,2 százaléka követett el erőszakos vagy garázda jellegű bűncselekményeket, a számok pedig évről-évre feljebb csúsznak néhány százalékkal. Tavalyelőttre ennek mértéke már kereken 35 százalékra nőtt. Ezek a gyerekek korábban a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében jóval magasabb számokat produkáltak – és bár ez az arány még most is igen magas – a statisztikák alapján úgy fest, mára kevesebbek számára vonzó a vagyon elleni bűnözés. Ami néhány éve még 79 százalék körül mozgott, az 2011-re 61 százalékra csökkent.

Még a rendőröknek sem mertek szólni

Az elmúlt hetekben sem volt hiány bűncselekményekből, ezek közül nem egy írható ifjú bűnözők számlájára. Némelyikük azóta rács mögött tengeti napjait. Van köztük kiskamasz és nagykamasz, és olyan is, aki éppen csak átlépett a felnőttkor kapuján.

A hónap egyik legfiatalabb támadója még csak 14 éves. A fiú késsel a kezében, egy évvel idősebb társával karöltve egy 92 éves bácsira rontott rá. Ellopták a kulcsát, így jutottak be otthonába. 25 ezer forintot követeltek, meg is kapták. Ennek ellenére mégis felforgatták az otthonát, és persze vittek mindent, amiről úgy gondolták, értékes. Az idős férfit ugyan nem bántották, de annyira ráijesztettek, hogy csak másnap mert a rendőrséghez fordulni. A tetteseket elkapták.

Félt a bosszútól az az 59 éves férfi is, akit a napokban támadtak meg Szuhogyon. A fiatalok itt is „házhoz” mentek, ám ők kérdés és figyelmeztetés nélkül ütöttek. Olyan erővel estek neki, hogy áldozatuk eszméletét vesztette. A bűnözők ezután nyugodt szívvel kipakolták a házát, elvitték az értékeit. A férfi időközben magához tért, támadói ekkor már nem voltak ott. Ám a tettesek alig egy óra elteltével újra lecsaptak. A lakó nem próbált ellenállni, csendben tűrte, hogy pénzét, telefonját, műszaki cikkeit és még az élelmiszereit is elvegyék. Még a második “forduló” után sem hívott rendőrt. Másnap egy ismerősének mesélte el, mit tettek vele, végül ő értesítette a hatóságot. Az egyenruhások mellé mentősök is érkeztek, kiderült, a férfinak súlyos sérülései vannak. Az agresszív rablókat elkapták. Ők fenti társaiknál néhány évvel idősebbek, 18 illetve 19 éves „felnőttek” voltak.

Nőt ököllel

Fiatal rablók bántak el – szintén néhány nappal ezelőtt – egy 36 éves nővel. Fényes nappal, a nyílt utcán támadták meg. Gyalogolt, amikor odalépett hozzá a két idegen. Egy szót sem szóltak, csak ütötték, egyikük ököllel. Kiszemeltjük menekülni próbált, elfutott, de utána eredtek és ismét püfölni kezdték. Végül elvették a táskáját és elszaladtak. Szerencsére áldozatuk megúszta súlyos sérülések nélkül. Az egyik támadó ugyancsak 19 esztendős, cinkosa valamivel idősebb. Ők sem örülhettek sokáig a könnyen szerzett zsákmánynak.

A kisebbek sem

Ha pedig nem nő és nem idősebb, akkor jöhetnek a kisebbek. Múlt hétvégén egy 16 és egy 18 éves fiú késsel fenyegetett meg két gyereket Budapesten, egy XVIII. kerületi villamosmegállóban. Az értékeiket akarták. Riadt áldozataik pedig átadták a náluk lévő holmikat: egyikük ezer forintot, a másik a telefonját. A kirabolt gyerekek mindössze 11 és 13 évesek. A fiatalok még a közelben jártak, amikor elkapták őket.

De nem kell ehhez feltétlenül az utcára menni, januárban két iskolai zsarolásra is fény derült, Szarvason egy 16 éves fiú kényszerítette arra évfolyamtársait, hogy kisebb-nagyobb összegeket adjanak neki, míg Ópályon egy 17 éves kamasz egészítette ki hasonló módon a zsebpénzét. Olykor elcsattant egy-két pofon is. Végül a jól jövedelmező üzlet bedőlt, rendőrök mentek mindkettejükért.

Honnan jöttek?

Azokról a fiatalokról, akik ezt az utat választják, általánosságban elmondható, hogy rendezetlen családi és nehéz anyagi körülmények között élnek, többségük nem gimnáziumba vagy középiskolába, inkább szakiskolába jár, járt. Kivétel persze mindig akad, a „szabályerősítő” fiatalok a tavalyi év egyik legmegrázóbb bűntényét követték el.

Véres áprilisi nap

Elterveztek és öltek, méghozzá hidegvérrel. A háromfős bandának két áldozata volt, két férfi, és csak a szerencsén múlt, hogy egy 13 éves kislány megúszta a velük való találkozást. A fiatalok fegyvereket akartak, hogy bűnözhessenek. A soproni lőtér vezetőjével akartak végezni. Végül nem „csak” őt gyilkolták meg. Lelőttek egy 43 éves férfit is, aki pont rossz időben jelent meg a lőtéren. Gyermeke eközben a kocsiban várt rá. Bilkei Pál kriminálpszichológus akkor azt mondta, ha a lány apja után ered, a fiúk gondolkodás nélkül tüzet nyitottak volna rá is.

Az ifjú titánok szép lassan lépdeltek a bűnözés lépcsőin, ahogy az gyakran lenni szokott. Mire eljutottak a gyilkossághoz, már nem ismertek mértéket. Pedig mindhárman rendezett körülmények között éltek, iskolába jártak, leérettségiztek, család vette őket körül. Az egyik gyilkos öt nyelvet beszél. A tudását már csak a szintén rács mögött lévő bűnözőkkel oszthatja meg.

A szakember szerint ki akartak tűnni, többnek akartak látszani, a terv az volt, hogy ők lesznek a „világ császárai”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik