Gazdaság

Forintos érdekek

CSER ÁGNES FEJÉT KÖVETELI az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöksége. A 11 fős testület legutóbbi ülésén a hét megjelent tag egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy az egészségbiztosítási pénztár főigazgatóját fel kell menteni. A testület aligha éri el célját: mandátumának közelgő lejártáig valószínűleg már nem ül össze a tb-önkormányzat, ráadásul a vétójoggal felruházott kormány a főigazgatót támogatja.

NEM KÉSZÍTENEK PÓTKÖLTSÉGVETÉST AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS SZÁMÁRA. A kormány hivatalosan bejelentette, hogy az őszig nem foglalkozik az Egészségbiztosítási Alap növekvő deficitjével. Az állásfoglalásnak az ad különös jelentőséget, hogy a szóban forgó tb-alap az első negyedévben máris az egész évre előirányzott hiány kétszeresét halmozta fel.

MEGAKADT A NYUGDÍJREFORM VITÁJA AZ ÉT-BEN. Az érdekegyeztetés utolsó szakaszában az MSZOSZ és a munkáltatói szövetségek is találtak kivetnivalót a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló kormánytervezetben. A hét elején újabb tárgyalási fordulót rendeztek az Érdekegyeztető Tanácsban. Csütörtökön a kormány várhatóan ígéretet tesz arra, hogy külön határozatban rendelkezik a nyugdíjjárulékok adómentességéről szóló jogszabályok előkészítéséről és megalkotásáról.

MEGUGROTT A K&H BANK RT. RÉSZVÉNYEINEK ÁRFOLYAMA a tőzsdén kívüli forgalomban. A magas vételi ajánlatok hátterében az a várakozás áll, mely szerint várhatóan jó nevű külföldi pénzintézet lesz a K&H vevője, s azt követően a bank eredménye hasonló ütemben javulhat, mint az MHB Rt.-é. (Lásd grafikonunkat!)

KEDVEZŐNEK TŰNIK A BEFEKTETÉSI KLÍMA Magyarországon. A tőkepiac szereplői jónak ítélik a magyar piac kilátásait, s a várható részvénykibocsátásokat is élénk érdeklődés kíséri – vélhetően ezzel magyarázható, hogy a Budapesti Értéktőzsde utóbbi hetében ismét pezsgő kereskedés zajlott, s újabb álomhatár (6000 pont) közelébe jutott a tőzsdeindex.

TÁJÉKOZTATÓ KÖRÚTRA INDULTAK A MOL RT. ÉS AZ ÁPV RT. SZAKEMBEREI a nemzeti olajtársaság részvényeinek kibocsátása előtt. A potenciális befektetők tájékoztatása után, május 6-án határozzák meg a részvénycsomag kibocsátási árfolyamát, amely a várakozások szerint alacsonyabb lesz az április végi tőzsdei árfolyamnál.

SZOLID NYERESÉGET KÖNYVELT EL A JEGYBANK. Minden felhajtás nélkül rendezték meg az MNB rendes közgyűlését, ahol a tulajdonos állam képviselője elfogadta az 1996. év mérlegét. A jegybank közgyűlése 5119,3 milliárd forint főösszeg mellett 2,5 milliárd forint adózás előtti eredményt rögzített.

MEGAKADT A MÁV ÁTALAKÍTÁSI PROGRAMJA. A vasutas szakszervezeti szövetség vezetői a napokban ismét sztrájkfenyegetéssel reagáltak a létszámcsökkentési tervekre. A konfliktus kiéleződése arra utal, hogy a MÁV Rt. elnökének nemrégiben történt felmentése megzavarta a társaság szükségszerű racionalizálási programjának végrehajtását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik