A CIB Bank múlt héten megtartott éves közgyűlése úgy döntött, hogy az 1996. évi 9,3 milliárd forintos adózott eredményből a jegyzett tőkére vetítve 32,5 százalékos, összességében 4,3 milliárd forintnyi osztalékot fizet. A fennmaradó összeg a bank eredménytartalékába kerül. Az igazgatóság (it) javaslata alapján a közgyűlés 1,8 milliárdról 2 milliárd forintra emelte a CIB Értékpapír Rt. jegyzett tőkéjét, annak eredménye terhére. A korábban kiszivárgott hírekkel ellentétben nem emelték fel viszont az anyabank alaptőkéjét; szakértők ezt a jegybank 34 százalékos tulajdoni részének tervezett eladásával magyarázzák. A Figyelő legújabb információi szerint ugyanis ma már az tűnik valószínűnek, hogy a bank mindegyik külföldi részvényese egyenlő mértékben él elővásárlási jogával, s fizeti ki a jegyzett tőkéhez viszonyított igen magas, állítólag 650 százalék körüli vételárat. Ami a személyi döntéseket illeti: az it javaslatára a közgyűlés Hárshegyi Frigyest – ügyvezető igazgatói beosztásának változatlanul hagyása mellett – az igazgatóság tagjává választotta.
- 16:42 Pitbull útja a világsikerig: hogyan lett egy minden szempontból atipikus popsztárból igazi bulikirály?
- 16:30 Tűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén
- 16:30 Tisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: A többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökről
- 15:54 Elsodort egy embert a vonat Vecsésnél, az illető felállt és elhagyta a helyszínt
- 15:51 Varga Mihályék megint vágtak egyet az alapkamaton
- 15:46 Apáti Bence: Orbán János Dénes a saját megítélésem szerint zseniális
- 15:39 Felgyűlt a papírhulladék Újbudán: a Mohu elismerte, hogy fennakadások vannak a hulladékszállításban
- 15:39 Kapitány István bejelentette, ki vezeti a Magyar Turisztikai Ügynökséget
- 15:27 „Hogyan vonod felelősségre azokat, akik felelősek a jogállamiság megsértéséért? A vállalati szereplőkkel vagy a kormánnyal kezded?”
- 15:10 Vodkát is követelt a pénz mellé a férfi, aki kirabolta a benzinkutat
- 15:04 Az iráni Forradalmi Gárda szerint megtámadták az Amazon cég bahreini központját
- 14:34 Messi-búcsú, Trump-nyali, VAR-mizéria: mire emlékszünk majd a 2026-os focivébéről?
- 14:33 Július végén látványos csillaghullásnak lehetünk tanúi
- 14:31 Puzsérék Laczó Adriennt látnák szívesen az államfői székben
- 14:23 Balavány: az államfőjelölés körüli események valójában arról szólnak, lehet-e bármilyen kontroll Magyar Péter felett
- 10:17 Kiderült, mikor és hol búcsúztatják Szolnoki Pétert
- 07:58 Kapu Tibor: Fejet hajtok Polgár Judit hihetetlen méltóságáért, amellyel a lehetetlenül méltatlan helyzetet kezelte
- 12:48 Emberi csontokat találtak Miskolcon, egy régi mobil, és egy télikabát volt az erdőnél fellelt maradványok mellett
- 13:43 Előállították a Seuso-kincsek nyomában kutató fideszes propagandistát, Dézsy Zoltánt
- 08:53 Jön az iskolakezdési támogatás; Magyar Péter Orbán Viktorral vitázna Tusványoson, ha meghívnák
- 13:13 Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tesz a honvédség eltűnt, félmilliárdos beszerzése miatt
- 11:41 Lánczi Tamás elmondta, hogy szerinte miért veszített a Fidesz
- 12:53 Császár Előd Friderikuszról: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz!”
- 10:47 Karácsony: Létrejön Budapest új főtere
- 11:00 Mit tehetünk, mikor a bántalmazó szülő megöregszik? – érintettek beszélnek az egyik legnagyobb családi taburól
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
