„Erősen bízunk köztársasági elnök úr többször bizonyított
demokrácia-érzékében, meg lehet kockáztatni, hogy emberi számítás
szerint tán április 6-a környékén sor kerülhet a népszavazásra” Tarlós
István a sajtótájékoztatón aláírta az Albert házaspár több-biztosítós
rendszer bevezetése ellen kezdeményezett népszavazását, amelyet több
civil szervezet, többek között a Liga Szakszervezetek is felkarolt.
Tarlós istván a sajtótájékoztatón (fotó: MTI)
A politikus szerint az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazást, amelyet a Fidesz kezdeményez február 11-én az Országgyűlésben, várhatóan le fogják szavazni a kormánypártok. Ezért írta alá az Albert házaspár népszavazási kezdeményezését, mert azt a referendumot a kormány nem lesz képes megakadályozni. A távirati iroda kérdésére hozzátette: a házaspár kezdeményezése ugyanakkor már nem érhet össze időben a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló referendummal.
A Fidesz népszavazási kampányának vezetője a szocialisták szokásos csúsztatásának és hazugságnak nevezte, hogy Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető szerint nem több-biztosítós rendszert akarnak bevezetni. „Ez tipikus esete annak, amikor a macskára azt mondják, hogy a nyávogó szerkezet” – fogalmazott.
Arra az újságírói felvetésre, hogy az MDF-es Csapody Miklós szerint le kellene őt váltani a Fidesz népszavazási kampányának éléről, úgy válaszolt: „erre mondják, hogy megszólalt a gödörből a lyuk”. „Az MDF ismét azt bizonyította, hogy egy entitását rég elveszített törpepárt, egy politikai Miki egérként kandikál ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr szivarzsebéből” – mondta.