Gazdaság

A kormány haladékot kért a kirúgásokra

A kormány azt kérte a Dunaferr vezetőitől, hogy a tárgyalások lezártáig egyetlen embert se bocsássanak el.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ezt azt követően mondta, hogy tárgyalt a cég vezetőivel, akik azt ígérték neki, hogy megfontolják a kérést. Czomba Sándor hangsúlyozta: a kormány legfontosabb feladata a Dunaferr-rel kapcsolatban az, hogy a hosszú távon jól működő, prosperáló cégben minél több ember dolgozzon.

A kapcsolattartásra kijelölt államtitkár az Országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó értekezletén újságírók előtt beszélt arról, hogy informális megbeszélést folytatott a cégvezetéssel és a szakszervezeti vezetőkkel csütörtökön reggel.
A kormány alapos körültekintés, a legfőbb paraméterek megismerése után tesz javaslatot a Dunaferr megvásárlására, de más alternatíva is szöksées, ezért az államtitkár a munkaügyi kirendeltséggel is egyeztet Dunaújvárosban.

A politikus higgadtságot és türelmet kért az érintettektől, amíg “a cég vezetésével és a szakszervezetekkel közösen sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni”. A következő tárgyalás időpontját nem tűzték ki, a cég vezérigazgatója ugyanis szabadságát tölti – tette hozzá.

Később az ISD Dunaferr Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében annyit  erősített meg, hogy informális megbeszélést folytattak Czomba Sándorral a tárgyalások ütemezéséről, kereteiről. “Mivel a csoportos leépítés folyamatából adódóan az elbocsátások legkorábban november elején lesznek esedékesek, a Dunaferr álláspontja szerint akkor célszerű visszatérni erre a kérésre” – közölte a Dunaferr. A Dunaferr közlése szerint a kormány és a cég közötti hivatalos tárgyalások várhatóan a jövő hét közepén kezdődnek meg.

A vállalat menedzsmentje augusztus 12-én jelentette be, hogy a társaságnál a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. Ezt követően a kormány azt tette közzé, hogy minden segítséget megad a létszámleépítésben érintett dolgozóknak, a cégre szükség van.

A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt héten szerdán küldött hivatalos megkeresését a Dunaferr tulajdonosainak, amelyben tárgyalásokat kezdeményezett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a társaság megvásárlásáról.
Czomba Sándort kedden jelölték ki az ISD Dunaferr Zrt.-vel való folyamatos kapcsolattartásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik