Foci

Mezey távozik, Paulo Sousa lesz a Vidi edzője

A bajnokcsapat hivatalos honlapján jelentette be, hogy lecseréli vezetőedzőjét.

A Videoton FC vezetősége a következő közleményt jelentette meg ma délután: “A Videoton FC megállapodása Dr. Mezey György vezetőedzővel a 2010-2011-es Nemzeti Bajnokság végével lejár. A Klub vezetése ezúton is megköszöni Dr. Mezey György több mint három és fél éves tevékenységét a Klub irányításában. Személye megkérdőjelezhetetlenül összefonódott a Videoton FC átalakításával, új fejlődési pályára állításával és a Klub első bajnoki címének megnyerésével. Az a tudás és tapasztalat, amivel önzetlenül, fáradságot nem ismerve mellénk állt, elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy három év alatt az ország legsikeresebb futballcsapatával büszkélkedhessen Székesfehérvár.

Biztosak vagyunk benne, hogy Dr. Mezey György – a Mester – továbbra is kiválóan fogja érvényre juttatni szakmai tapasztalatát a hazai és a nemzetközi labdarúgás érdekében. Ehhez kíván a Klub vezetése és minden munkatársa további sok sikert és jó egészséget!

Egyúttal bejelentjük, hogy a Videoton FC vezetése szerződést kötött Paulo Sousaval, az egykori világhírű portugál labdarúgóval, hogy három évig vezesse a szakmai munkát klubunknál.
Paulo Sousa júniustól megkezdi a csapat felkészítését a nemzetközi szereplésre, és ettől kezdve tud a sajtó rendelkezésére állni. Munkájához sok sikert kívánunk!

A Klub ezzel a témával kapcsolatban 2011. május 24-én tart sajtótájékoztatót Székesfehérváron.”

Korábban már írtunk róla, hogy Mezey György távozhat a klubtól, miután a vezetőkkel nem felhőtlen a viszonya. A Videoton már megnyerte a magyar bajnokságot, emellett bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is.

Paulo Sousa játékosként két Bajnokok Ligáját nyert (a Juventus és a Dortmund színeiben), szakvezetőként több csapatnál is dolgozott az angol másodosztályban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik