Közélet

Még mindig izzik a bobai gumitelep

Gumitelep (gumitelep)
Gumitelep (gumitelep)

Két hektár, tízezer gumi – az oltás egész nap tartott.

A lángok vasárnap reggel, 6 óra körül csaptak fel Boba határában, egy kéthektáros gumitelepen. Körülbelül tízezer abroncs égett. A tűz a közeli akácost, illetve tarlót is veszélyeztette, ezért a legmagasabb – ötös kiemelt – fokozatot rendelték el. A Vas megyei egységeken túl a szomszédos megyékből érkeztek tűzoltók, hivatásosak és önkéntesek, többtucatnyian.

A váltakozó irányú szél igencsak megnehezítette a munkát. Hogy megvédjék az erdőt, háromméteres védősávot emeltek és folyamatosan locsolták azt.

Az oltás egészen estig tartott, a katasztrófavédelem embereinek fél 9 körül sikerült megfékezniük a lángokat. Ám éjszaka is bőven akadt dolguk, negyvenen maradtak a helyszínen, az izzás miatt ugyanis tartani lehetett attól, hogy ismét tűz üt ki.

A munka még hétfő délelőtt is tart, a helyszínen jelenleg két hivatásos tűzoltó egység hűti az izzó részeket, négy erőgéppel pedig megkezdték a föld ráhordását.

Hogy mi okozta a tüzet, még vizsgálják – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik