Gazdaság

Holtzer: a nyugdíjkiegészítés kevés lehet

nyugdijasok(960x640)(8).jpg (nyugdíj, nyugdíjasok konferenciája)
nyugdijasok(960x640)(8).jpg (nyugdíj, nyugdíjasok konferenciája)

Holtzer Péter szerint a 2014-es választás különleges lesz, hiszen megtörhet az a toposz, miszerint a nyugdíjasoknak tett ígéretekkel a szavazatuk is megvehető.

Mivel recessziós időszakot élünk, és a GDP nemhogy reálértéken, de még nominálisan sem igen nő, a nyugdíjak viszont továbbra is inflációindexáltak, értelemszerűen a nyugdíjkiadások GDP-hez mért aránya is szépen duzzad, most éppen 10 százalék felett jár valamivel – mondta Holtzer Péter a Véleményvezérnek adott interjújában. Összehasonlításul: oktatási, illetve egészségügyi közkiadásaink is a GDP 5 százaléka körüli mértéket tesznek ki.

A nyugdíjszakértő szerint rövid távon lehet persze cukorkát osztani, még ha nem is feltétlenül a nyugdíjkassza bevételeiből. Ha valódi 13. havi nyugdíjról beszélnénk (ami más szóval egységes, az egyébként is törvénybe foglalt inflációkövetés feletti, 8,3%-os emelést jelentene), az nagyjából 200 milliárdot, a GDP 0,8 százaléka körüli mértékű pótlólagos, fedezetlen kiadást jelentene.

Ez akkor is bájos kis tétel lenne, ha amúgy hozzá vagyunk szokva mostanában ahhoz, hogy hetente vágjanak a fejünkhöz 800 milliárdos csomagokat, amelyek – ugye – nem megszorítások. Ha pedig csak egyszeri „kompenzációról” van szó, az bármennyi is lehet – hogy a nagyságrendet érzékeljük: ha minden nyugdíjas kap egy egyszeri 10 ezer forintos utalványt karácsonyra (vagy hogy még hatékonyabb legyen, a választási bizottságtól a boríték mellé), az kb. a GDP 0,1százaléka, egy szűk Puskás-stadionnyi vagy Fradi és Debrecen-stadionkombó léptékű tétel, vagy a négyes metró 6-7 százaléka – mondja Holtzer Péter.

Az elmúlt húsz év egyik soha el nem tűnő toposza az, hogy a nyugdíjasok „kézből etetése” egyenértékű a választások megnyerésével. Gál Róbertnek immár klasszikus az a kutatása, amely a nyugdíjrendszer négyéves ciklikusságát mutatja be, választás előtt megugrik a hiány (a kiadások), utána pedig jön a korrekció. 2014 ebből a szempontból nagyon érdekes lehet. Egyrészt a nyugdíjasok megtanulhatták ennyi idő alatt ezt a játékot, azt, hogy nem szabad mindent elhinni elsőre, egyre többször  láttak már karón varnyút. Aztán nyugdíjas a 65 éves és a 80 éves is, akik az elmúlt húsz év remeknél remekebb kormányai alatt éltek, vagy dolgozóként, vagy nyugdíjasként, és ez nagyon nem ugyanaz a történet – figyelmeztet a szakértő.

Az LMP a múlt héten felelőtlennek nevezte a 13. havi nyugdíj ötletét, Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke pedig poltikai szélhámosságnak minősítette azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik