Gazdaság

Jön a 30 napos fizetési határidő

szamla(210x140)(5).jpg (számla)
szamla(210x140)(5).jpg (számla)

Legfeljebb 30 napot adna a vállalkozók számláinak kifizetésére egy törvényjavaslat. Ha a megrendelő késik a pénzzel, átalány behajtási díjat kellene fizetnie a szállítójának. Akkor is, ha állami cég a megrendelő. Az új szabályt már március közepétől alkalmazni kellene.

A tervezetben az szerepel: a számla, illetve az áru vagy szolgáltatás átvételétől számított 30 napon belül ki kell fizetni a vállalkozót.

A szabály 2013. március 16-tól lépne érvénybe. Ekkortól pedig nemcsak a jegybanki alapkamat plusz 8 százalékos mértékű késedelmi kamat, hanem 40 eurós átalány behajtási költség is járna a ki nem fizetett vállalkozónak. Ha ennél több volt a szállító behajtási költsége, azt külön érvényesíthetné a megrendelővel szemben.

Ezzel a vonatkozó EU-s irányelvet ültetné át a magyar jogba a kormány. Viszont szigorúbb szabályt vezetne be, mint amit az unió előír. Ugyanis a lánctartozások felszámolására az EU maximum 30 napos általános fizetési határidőt ír elő a hatóságok, és legfeljebb 60 naposat a vállalkozások beszerzéseinél. A kormány azonban itt is csak 30 napot adna.

Eddig ha egy hatóság (az irányelv ezzel a szóval jelöli az állami beszerzőket) tartozott egy vállalkozásnak, akkor csak a jegybanki alapkamatnak megfelelő késedelmi kamatot kellett megfizetnie. Azonban amennyiben elfogadják a törvényjavaslatot, a hatóságoknak is az irányadó referenciakamatot kell megfizetniük késedelmi kamatként (ami a jegybanki alapkamat plusz 8 százalék).

Azt is rögzítenék, hogy ha vállalkozástól rendel a hatóság, akkor a számla fizetési határideje nem haladhatná meg a teljesítéstől számított 30, illetve 60 naptári napot. Vagyis itt azért van némi engedmény. De 60 napban csak egyedi szerződéseknél, indokoltan és mindkét fél kifejezett kérésére lehetne megállapodni. Vagyis ilyen üzleteknél is a 30 nap lenne az irányadó. Magyarországon egyébként a közbeszerzésben ennél szigorúbb, 15 napos általános fizetési határidőt írnak elő (uniós pályázatoknál 45 napot).

S az állami megrendelőket is köteleznék rá, hogy ha késnek a számla kiegyenlítésével, fizessenek 40 eurós behajtási átalányt.

Az új szabály bevezetése feltehetőleg csökkenthetné a lánctartozásokat. Akárcsak a pénzforgalmi szemléletű áfázás, amely lehetővé teszi, hogy csak akkor fizessen áfát a vállalkozó, ha a számláját már kiegyenlítette a megrendelője.

A kérdés már csak az, vajon mennyire lehet majd betartatni a 30 napos fizetési határidőt. Hiszen szabályok már eddig is voltak, ha nem is ennyire szigorúak. Viszont nem könnyen lehetett azoknak érvényt szerezni  – mondták korábban a témában jártas szakértők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik