„Gazdaságpolitikai értelemben a kormány egy rossz és megnyerhetetlen háborút vív, még ha társadalompolitikailag ügyét helyesnek és igazságosnak is gondolja. Egy ilyen környezetben a gazdaságpolitika szokásos eszközei – mint például a fiskális és monetáris politika – hatástalanok maradnak” – írja Hamecz István, az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a Heti Válaszban.
A „Mi a baj a gazdaságpolitikával?” című cikkében kifejti, hogy hatástalan lépés lehet a kamatok csökkentése. Amennyiben ez „nem jár a forint jelentős gyengülésével, segíthet valamennyit, de ennek nem lehet akkora hatása, hogy pótolni tudja a meg nem valósuló beruházásokat”. A beruházások elmaradása pedig a legkomolyabb gondot jelenti.
Hamecz szerint a görcsös akarás helyet kellene hogy adjon a bizalomnak. Csak a gazdaság szereplői azok, akik képesek a gazdasági folyamatokat alakítani, a kormányzat csak segítője lehet a folyamatnak, nem pedig az irányítója. Egyszerű, kiszámítható, átlátható szabályokra és jogbiztonságra van szükség.
Mint ahogy Rejtő Jenő írja: „Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.” Ugyanígy nem lehet minden gazdaságpolitikai lépéshez külön értelmező kéziszótárt mellékelni – zárja írását a közgazdász.