Gazdaság

62 ezerrel többen dolgoztak, mint egy éve

munka (munka)
munka (munka)

Március-májusban 62 ezerrel dolgoztak többen, mint tavaly ilyenkor, és 25 ezerrel kevesebb munkanélküli volt a KSH statisztikája szerint. A munkanélküliek száma is csökkent.

Idén március–májusban 3 millió 910 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma. Ez azt jelenti, hogy a 15–64 éves népesség foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest – áll a KSH legfrissebb jelentésében. Így 57,9 százalékos volt a foglalkoztatottak aránya.

A férfiak és a nők közül is többen dolgoztak

Az összlétszám 62 ezerrel haladta meg az előző év azonos időszakára esőt. A férfiaknál és a nőknél is nőtt a foglalkoztatás, 48 ezer, illetve 18 ezer fővel. A 24 év alattiaknál és a legjobb munkavállalási korúak, valamint az 55 év felettiek körében is javultak a mutatók.

A Takarékbank elemzője, Suppan Gergely szerint a foglalkoztatás növekedését nagymértékben segíthette a közmunkaprogramok felfutása, azonban ilyen mértékű növekedést önmagában nem magyaráz meg. Ezért mondja azt, hogy a versenyszférában is emelkedhetett a foglalkoztatás.

Fotó: Kummer János

Csökkent a munkanélküliek száma is

Ugyanebben az időszakban 461 ezer volt a munkanélküliek száma, ami 25 ezres csökkenést jelent, így a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékra csökkent az előző év azonos időszakához képest. A nőknél és a férfiaknál is javult ez a mutató.

A munkanélküliek 17,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. Ennél a korcsoportnál maradt a 27 százalékos munkanélküliségi ráta, és az 55 év felettieknél sem változott a mutató (8,2 százalékon áll). Viszont a 25–54 évesek (vagyis a legjobb munkavállalási korúak) rátája 0,9 százalékponttal, 9,6 százalékra csökkent.

Még mindig sokáig tart munkát találni

A munkanélküliek 47,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,2 hónap volt.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 2013. május végén 515,1 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ami 3,6 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik