Gazdaság

Tízmilliárdokkal lóg az állam a beszállítóinak

miskolci-korhaz(960x640)(1).jpg (miskolci kórház)
miskolci-korhaz(960x640)(1).jpg (miskolci kórház)

Szeptemberben ugyan kicsit mérséklődött a költségvetési szervek lejárt tartozása, de még így is 97,7 milliárd forint, azaz majdnem ötször annyi, mint amennyi 2010 elején volt. A ki nem fizetett követelésállomány tavalyhoz képest is jelentősen nőtt.

A Magyar Államkincstár adatai szerint az augusztusi adatokhoz képest 600 millió forinttal csökkent a költségvetési szervek lejárt tartozásállománya, így szeptemberben 97,7 milliárdon állt – figyelt fel a napi.hu.

Tetemes összeg, különösen, ha azt nézzük, hogy a kormányváltáskor még jóval kevesebbel, 23,7 milliárddal tartozott az állam. Egyébként 2010 óta (kisebb visszaesésekkel), de hónapról hónapra nőtt a költségvetés lejárt tartozásállománya.

A takarítóknak is rengeteggel tartoznak

A kórházak államosítása miatt is nőtt a tartozás

Az önkormányzati egészségügyi intézmények állami kézbe vételével jelentős (mintegy 56 milliárd forintnyi) adósságot is átvettek. S ezeket ráadásul az állam sem fizeti gyorsabb ütemben, mint amit előzőleg tapasztalhattak a beszállítók.

Néhány kórháznál ugyan sikerült 0,3-1,7 milliárdnyit lefaragni a ki nem fizetett követelésekből, de még így is tetemes összeget kénytelenek nekik hitelezni a beszállítóik.

A legtöbbel, 3,5-3,5 milliárd forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, illetve a Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ tartozik – írta a lap.

Pedig nemrégen szigorítottak

A rezsifizetéssel is elmaradásban van az állam

Az összes tartozásból 85,1 milliárd forint az a rész, amivel a szállítóknak, szolgáltatóknak tartoznak a költségvetési intézmények. Ezenbelül az államháztartáson belüli szervek tartozása 4,8 milliárd forint, az államháztartáson kívülieké pedig 80,3 milliárd forint. Utóbbi összegből 64,4 milliárd a beszállítók lejárt követelésállománya, amiből 8,5 milliárd forint a közüzemi tartozás.

A legtöbbel az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményei tartoznak, 77,8 milliárd forinttal.

A 60 napon túli lejárt követelés pedig 48,5 milliárd forint a teljes összegből.

Az államnak is taroznak az intézményei

Az összes adósságból 12,1 milliárd forint az olyan lejárt tartozás, amit a közintézmények halmoztak fel. Ezek közül is kiemelkedik a kormányhivatalok tartozása (10,7 milliárd forint), amely főként abból adódik, hogy az ingatlanügyi szakigazgatási szervek által beszedett összegeket még nem utalták át a költségvetésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik