Közélet

Rendőrgázolás: rács mögött marad a hummeres

Hummeres-baleset(960x640)(1).jpg (hummer, ingyenes, )
Hummeres-baleset(960x640)(1).jpg (hummer, ingyenes, )

Az osztrák férfi eddig huszonnyolcszor került összetűzésbe a törvénnyel. Most életfogytiglant is kaphat.

Április 12-ig jogerősen meghosszabbította a Szegedi Törvényszék annak a 34 esztendős osztrák férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint tavaly október 11-én Apátfalván Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt.

Az osztrák férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A végzés indokolása szerint az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára – a férfira akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság –, valamint arra tekintettel, hogy az osztrák állampolgárságú gyanúsítottnak magyarországi kötődése nincs, alaposan tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől. A bűncselekmény jellege, valamint a gyanúsítottnak a tanúkhoz fűződő ismertsége miatt fennáll annak veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén befolyásolásukkal, megfélemlítésükkel meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Mint ismert, a rendőrt októberben gázolta halálra a bedrogozott hummeres. A tragédia egyik szemtanúja szerint az egyenruhást elütő férfin látszott, hogy gyilkolni akar. A hummeres ügyvédje azzal próbál érvelni, hogy védencét gázspray vakította el, így nem látta, hogy a rendőr előtte áll, nem akart nekimenni. Egy magyar szemtanú azonban állítja: erről szó sincs, biztos benne, hogy nem fújták le a terepjáró vezetőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik