Közélet

Brutálisan megölte anyját, majd megkávézott

kés (kés)
kés (kés)

Nem kapott csokoládét, ezért a 60 éves, skizofréniájával kezelt férfi halálra kínozta az édesanyját. A gyilkost az előzetesről az elmegyógyintézetbe szállították.

Hatvan éven keresztül nevelgette a fiát a 81 éves Margit néni, akit a gyermeke azért ölt meg brutálisan, mert nem kapott tőle csokoládét – írja a Blikk.

Az idős, járókerettel közlekedő asszony egy fedél alatt élt fiával, a 20 éve rendszeres pszichiátriai kezelés alatt álló K. Jánossal egy szigetszentmiklósi társasházban. A tragédia péntek hajnali ötkor kezdett kibontakozni azzal, hogy Margit néni egyelőre ismeretlen okból felébresztette a fiát, aki viszont aludni szeretett volna. János ingerült lett, amikor pedig kiderült, hogy az asszony ment le neki csokoládéért a boltba, kést ragadott, és többször is hasba, illetve mellkason szúrta az anyját, majd megkávézott. Közben tovább szurkálta a magatehetetlen testet. Ezután újabb kávét főzött, majd ismét többször lecsapott a késsel. Mint a bulvárlap megtudta, ez háromszor-négyszer is megismétlődött, sőt még az áldozata szemét is kiszúrta. Majd tárcsázta a rendőrséget, hogy feladja magát.

A férfi – akit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vittek – azzal védekezett, hogy „a hangok” mondták neki, hogy végezzen az anyjával. Az emberölést valószínűleg az idézte elő, hogy a skizofréniájával kezelt K. János elfelejtette bevenni a gyógyszerét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik