Gazdaság

Átírják a költségvetést, elszaladhat a hiány

Mintegy 60 milliárd forinttal növeli a 2014-es költségvetési hiányt a kormány csütörtökön benyújtott költségvetési módosító csomagja.

Mintegy 60 milliárd forinttal növeli a 2014-es költségvetési hiányt a kormány csütörtökön benyújtott költségvetési módosító csomagja. Az intézkedések többségére ráhúzható a választási osztogatás: többletpénzt kap BKV, de jut pénz a csepeli hidak felújításra is, írja a napi.hu.

A kormány mai javaslata alapján 14 milliárd forintot a kap a főváros a BKV-BKK páros működésének jövő évi támogatására – az erről szóló költségvetési módosító indítványt ma nyújtotta be a parlamentnek a kormány a Költségvetési Bizottságon keresztül. Az indoklás szerint ez a pénz a fedezete a kormány és a főváros korábbi megállapodásának, ám a 2014-es költségvetésbe ezt nem tervezték be. A támogatáshoz szükséges 14 milliárdot az áfa-bevételek “emelésével” teremtik meg, vagyis ennyivel nagyobb számot írnak majd be a törvénybe. A fővárosi önkormányzat a rezsicsökkentés jegyében épp a napokban döntött a bérletek árának mintegy 10 százalékos csökkentésről.

Megint az önkormányzatok

A kormány másik fajsúlyos módosító javaslata szerint 60 milliárd forintos önkormányzati konszolidációt javasol, az eredeti 4 milliárd forinttal szemben, így a konszolidációs kiadások 64 milliárd forintra nőnek. Lázár János november negyedikén jelentette be, hogy a kormány döntése szerint az állam átvállalja jövő februárig az önkormányzati rendszer még megmardt konszolidálatlan adósságát. Akkor Lázár János 420 milliárd forintos konszolidációs kiadásról beszélt – a most benyújtott módosító javaslatban ennek bő tizedét biztosítja a kormány. Az államadósság ezzel az összeggel nem nő, ám a konszolidációs kiadásokkal a jövő évi hiány nő – egyelőre 60 milliárd forinttal emelkedik.


Fotó: Kummer János

Egy másik indítvány szerint 7 milliárd forinttal 113 milliárd forintra csökkentik a költségvetés általános tartalékát. A “rendkívüli kormányzati intézkedések” kerete azonban így is meghaladja az idei százmilliárd forintot. Ez az a keret, amit a kormány szabad belátása szerint használhat fel az év folyamán az elvileg előre nem várt kiadásokra. A hétmilliárd forintot több apró tételre fordítják: többek között ebből a pénzből újítják fel a Csepeli-hidakat 500 millió forintból mondvacsinált indoklással. A csepeli hidak erős lobbierejét talán jobban megmagyarázza, hogy Csepel polgármestere és egyik országgyűlési képviselője Német Szilárd rezsicsökkentési biztos.

A hétmilliárdos tartalékkeret terhére 500 milliós többlettámogatás kap az ügyészség a zsebszerződésekkel kapcsolatos nyomozásokra, annak ellenére, hogy az ügyészségnek minden bűncselekményt kezelnie kell függetlenül attól, hogy kap- e erre külön pénzt vagy sem. A kirendelt ügyvédek óradíját a jelenlegi 3000 forintról 4000 forintra emelik januártól. A 33 százalékos díjemelés azért is figyelemreméltó, mert az ország egyes vidékein a válság kitörése óta az ügyvédek körében is keresett tevékenység lett a a korábban lenézett kirendelés. A 33 százalékos kvázi béremelés 539 millió forinttal növeli a jövő évi költségvetési kiadásokat a bíróságoknál.

A kultúra és India vs. költségvetés

A kormány javaslata alapján 1,2 milliárd forint kapnak a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria meg nem nevezett “nagykiállításokra”, amelyekkel Budapest fölkerülhet az “európai múzeumi térképre”. Egy másik javaslat szerint 250 millió forinttal emelnék az agrártárca tanyalesztési programját, így erre a célra 1,6 milliárdot költhetnek. Mint ismert, az idei tanyafejlesztési pályázatokon a legnagyobb nyertes a Rogán Antal fideszes frakcióvezető által vezetett V. kerületi önkormányzat volt.

Innen indult

Egymilliárd forinttal 1,5 milliárdra emelik a Határtalanul program támogatását, amely a határon túli oktatási célokra költhet, további 953 milliót kap a Kőrösi-Csoma program, 365 millióval nő a nemzetpolitikai büdzsé, 4,5 milliárdra. A sport sem jár rosszul, 1,5 milliárddal több jut meg nem nevezett sportfejlesztési támogatására, így erre a célra 12,5 milliárdot költenek az adófizetők.

Valakinek nagyon kellhet egy 22,5 millió forintos állami támogatás, ugyanis pont ekkora összeggel hoznák létre a “Magyar-Indiai KKV Alapot”. Az egymilliárd fős indiai piac meghódításra pont elegendő lehet a 22,5 milliós támogatás – egyetlen cég számára. Orbán Viktor miniszterelnök alig három hete járt Indiában – úgy látszik az út üzletileg sem volt eredménytelen, nem hiába kísérte el a miniszterelnököt közel százfős üzleti delegáció. A miniszterelnök tegnap avatta fel (képünkön) a tokiói kulturális képviseletet, ennek költségvetését viszont elfelejtették megteremteni, így most gyorsan kap a külügy 18,1 millió forintot a tokiói képviselet finanszírozásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik